József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1962-1963, Szeged
1963. március 13., III. rendes ülés
-8-latokkal kapcsolatban. Medzibrodszky Endre, mint a referátum egyik készítője elmondja,hogy a beszámolót főleg saját szaktárgyaik /m-t-l,or-/ szemszögéből készítették el, de vannak olyan általános javaslatok is, amelyek valamenbyi tárgyra vonatkoznak. Ágoston György a referátumot jónak tartja és igen örvendetes fejlődésnek tekinti, hogy két függetlenített módsze tani előadónk van. Az e őadott javaslatokkal egyetért. Madácsy László szerint jobban meg kellene válogatni azokat a középiskolai tanárokat,akikhez a hallgatókat elviszik a módszertani oktatók. Véleménye szerint a szakvezető tanároknak sokkal alaposabban kellene foglalkozni a hallgatókkal, főleg az előkészítést illetően. Korom Mihály nem látja tis’.tán, tartalmilag mit kell érteni a referátum 4-.oldal h./ pontja alatt? Duró Lajos a referátumot egészében jóbak tartja, viszont nem látja kidomborítva azt, hogy az uj programok mennyivel teszik hatékonyabbá a szakmódszertani oktatást.Nem helyes a 3.oldalon felvetett hiányosságokat csak a hallgatók hibájaként felróni, a hallgatók elsősorban tanulók.Arra kellett volna rámutatni, ho y a hiányosságok az évvégéig mennyiben számolódnak fel. A javaslatokkal egyetért. Egyetért azzal iy, hogy alapos elméleti előkészülettel kell a hallgatónak a szakmetodikai munkába fognia, és ez már - pl.lélektani vonalom - sokkal inkább biztosított,mint régen. Nyiri Antal szerint a szakdidaktikai oktatás nemcsak elméleti, hanem gyakorlati munkát is jelent. Véleménye az, hogy nemcsak több iskolai anyag,hanem a tananyag feldolgozására van szükség.Igy az általános Is szakdidaktikának szoros össaefüg- • gésben kell lennie. Szerinte a jelentés alapos és gondos. Tapasztalata szerint Sipka Sándor munkáját kitünően végzi, állandóan látogatja a középiskolai órákat is. Szádeczky-Kardoss Samu szerint először azt kellene elérni, hogy minden szaktárgynak legyen jegyzete, ezután törekedjünk arra, hogy x szakmódszertani jegyzetünk is legyen. A módszertani kabinet felállításával feltétlenül egyetért, az oda begyűjtendő anyag pedagóg:ai-történeti szempontból nagyjelentőségűvé nőné ki magát. Ágoston György az iskolatelevizió felszerelését látná többek között igen hasznosnak. Vállalja, hogy a Pedagógiai Tanszék a szakmódszertani oktatókkal együtt elkészíti a módszertani kabinet fejlesztési tervét és annak költségvetését. Halász Előd q kabinet szó értelmét nem látja tisztán. ügy gondolja, hogy ez nem /-a régebbi gyakor-