Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1961-1962, Szeged

1961. december 6., II. rendes ülés

28 -mellett több terhelésnek a hallgatót nem tehetjük ki. Sehol ennyit nem nyúzzák a levelező hallgatókat, viszont ezt a segít­séget meg kell adni. A magyar-történelem szakon a Karnak szándékában volt tanfolyamot rendezni, de a 18 napnál többet erre adni nem lehet.Nincs mód a nyári tanfolyamok rendezésére sem, mert a hallgatókat elhelyezni nem tudjuk a nappali hallgatókn ugyanis az államvizsgáké és szigor­latok miatt nem mennek haza. A hallgatók felvetik, hogy valósággal bűn, ha valaki tovább tanul. Ez főleg az iskolákban fordul elő, ahol nem rendelkeznek kellő hälyettessel, viszont éppen itt kell érvénytszerezni ezeknek a problémáknak. A Szakszervezettel folytatott meg­állapodás szerint a problémákat felvetik majd a konferenciákon és bekérik a személy szerinti pana­szokat. A levelező hallgatókkal való szervezett foglal­kozás az I. és II.éves magyar-történelem, magyar és történelem szakon folymik. Helyes volna, ha a terhelési normákat újból felülvizsgálnák, mert a nappali hallgatók óraszámával már ki van az oktatók óraszámterhelése, és nem megoldott a kérdés, hogya levelező hallgatók oktatását társadalmi munkában végezzék az oktatók. A nappali hallgatók színvonalára kell emelni az oktatást a levelező hallgatóknál, nevezzük öncsa­lásnak, de a szervezett konferenciákkal talán emelni lehetne az oktatás színvonalát, bár ez a színvonal emelés a hallgatóktól is függ. Igyekezzünk minél több segítséget adni a hallgatók felkészüléséhez. Nyíri Antal professzor megjegyzi, hogy a budapesti Karon történtek kísérletek. Megszervezték a hetenkénti háromszori bejárást, de még igy sincs módja a hallga­tónak a szemináriumi dolgozatok adatgyűjtéséhez. Amint j^SíMlíl^fendszertelenül járnak a fog­lalkozásokra a levelező hallgatóink. Feltétlenül meg kellene szabni, hogy mennyi konferencián való részvétel mellett jelentkezhez vizsgára és ha nem teljesitik a részvételt, vissza kell vetni a vizsgáktól. Székely Lajos elvtárs felvetése, hogyan lehetne javí­tani a helyzeten, névsor»kartotékok feldolgozása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom