Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1961-1962, Szeged
1962. június 27., VII. rendes ülés
TISZTEl.T KARI TANÁCS l A szakmódszertan felülvizsgálására kijelölt bizottság a kijelölt munkáját elvégezte, és ennek eredményeiről a következőkben számolhatok be. Általánosságban Karunkon a szakmódszertan oktatásának színvonala valamit emelkedett az elmúlt évekhez képest. Kielégítőnek azonban korántsem mondható, sőt bizonyos alapvető vonatkozásokban gyökeres javításokra van szükség. Személyi feltételek dolgában mindössze a magyar irodalom szakmódszertanának oktatása állít kívánnivalókat, viszont a jegyzethiány és a programok hiányosságai általánosan me gfi gyári he tő jelenség, A Karon az egyes tanszékek önmagukban nem képesek szakmódszertani jegyzetek elkészítésére, ezért javasoljuk a felső hatóságoknak,hogy a három kar közötti megbeszélések foi’májában sürgősen indítsák el a jegyzetek megírását, illetve átírását, amire természetesen csak a programok elkészítése után kerülhet sor. Javasoljuk továbbá, hogy a Kar a magyar nyelv és irodalom szakmódszertanának ellátására megfelelő, uj előadót állítson be, aki mindkét tárgyat tudja oktatni. Általános panaszként könyvelhető el, hogy az időkeret kicsiny, E panasznak azonban -véleményem szerint - elsősorban az az oka, hogy a szakmódszertani előadásokat nagymértékű pedagógiai és ideológiai formalizmus jellemzi, és igy az általános didaktika, valamint az ideológiai frázisok, illetve sablonok mellett nem jut idő a sajátos szaktárgyi problémák didaktikai megtárgyalására, Különösen ez a helyzet a két magyar szakdidaktikánál, arai annál is inkább sajnálatos, mert pl, a nyelvészek 1959-es szegedi értekezlete egyhangúan javasolta, hogy a szakmódszertani oktatásban elsősorban az iskolai tananyagon menjenek végig a tanárok, és ezen alkalmazzák az általános didaktikában tanultakat, Ezen a téren a történeti szakmódszertan előadója igyekezett fordulatot teremteni, amennyiben az ezévi szakmódszertan előadása a hét általános, ill. középiskolai tankönyv köré koncentrálódott, és igy igyekezett a különböző pedagógiai eljárások problémáit a konkrét történeti anyaghoz kötni. Bizonyos formalizmust még az idegen nyelvszakos szakmódszertani előadásokban is megfigyelhetünk, noha a tanárok ettől különösen igyekeztek menekülni és kiválóan ellátják a munkájukat. Ennek oka az, hogy az idegennyolvi szakmódszertani előadások alapjául közösen a Erammer-félo jegyzet szolgál. Külön kiemelendő, hogy az olasz szakmódszertan előadója egy kiváló szovjet tankönyveit használ. Néhány megjegyzés az egyos tárgyak előadásával kapcsolatban, Szauder József egyetemi tanár Téglás J.Béla óráival kapcsolatosan magáilapította, hogy az anyagot elvontan, túl általánosságokat követve adja elő az előadó. A tematika sem látszik megfelelőnek és maga az előadás formája sem olyan,amely a hallgatókat le tudná kötni. Véleménye szerint több konkrét, elemző, gyakorlati példaszerüség lenne szükséges. Az irodalomtörténet és történet szakmódszertani fedéseinek veszélye fennáll, tekintettel a sok általánosságra. Teljesen inproduktiv az előadónak az a törekvése, amely az egyes óratipusok általános elemzésére irányul. Rácz Endre egyetemi docens Zsadányi Nagy Árpád óráiról szintén megállapította a didaktikai formalizmust, ugyanakkor bizonyos problémákat jelzett a program és a jegyzet, valamint az előadások dolgában. A jegyzet túlméretezett, maximalista és kevés helyet szentel a nyelvhelyességi kérdéseknek. Az előadások vonatkozásában javasolja, hogy a nagy hallgatóságot bontsák két-hárora részre,ezáltal lehetővé válik a szakmódszertan gyakorlatiassá tétele. A szakmódszertan szinvínalaval kapcsolatban nagyobb kifogásolnivaló nincs, de azért megállapítja, hogy az előadásokat a hallgatók inkább csak kényszerből látogatják. St,sz,531.K,35 pl.-ban. Sokszorositást ong.: Dr.Madácsy László dékánhelyettes.