Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1960-1961, Szeged

1960. szeptember 28., I. rendes ülés

- 2 -tapasztalható a tanárjelöltek iskolai gyakorlatai során. 3. Az általános iskola és a középiskola igényeinek jobb kielé­gítése szempontjából nagy jelentősége van az egyetemi képzésben a szaktárgyi módszertanok oktatásának. Felhívom a fig-elmet, hogy a mód zertanok oktatása terén még nagyon sok javitani való van, a mód­szertanok oktatásának színvonalát emelni szükséges. Ez azonban csak úgy lehetséges.ha a módszertanok előadói egyben a módszertanok tudo­mányos művelői is, $ Bölcsészettudományi Karnak 3 színvonalas mód zer­­tani előadóra lenne szüksége, akik közül az egyik a magyar nyelr- és irodalom tanításának módszertanával, a másik a történelem tanításának módszertanával, a harmadik pedig az idegen nyelvek tanításának mód­szertanával foglalkoznék. Helyes lenne módszertani kabinetek szervezé­se is, amelyekben a hallgatók megismerkedhetnének szaktárgyuk általános iskolai és középiskolai tantervével, tankön;/ve ivei, tanulmányozhatnának tanmeneteket, óratervezeteket és óravázlatokat, megismerkedhetnének valamennyi szemléltető eszközzel. Kivánatos l-etuve, hogy a módszertani előadó legyen a gyakorlóiskolák szakfelügyelője, a tanárok szakmai továbbképzésének irányitója. Ez a nagyarányú és fontos munka vsak akkor látható el eredményesen, ha a szakmódszertani előadó egyetemi státusban van. 4. Örvendetes, hogy egyes felszólalók nagy jelentőséget tulajdo­nítottak a kar és az iskolák szoros kapcsolatánál. Sok figyelemre méltó javaslatot tett pl. Benedek elvtárs. Az az érzésem azonban, hogy nincs kellőképpen tájékozódva, milyen komoly erőfeszítések történtek már eddig is annak érdekében, hogy hallgatóink az eddiginél jobban megis­merjék az iskola oktató- névélőmunkáját. Úgy gondolom egyes javaslatai­ban van némi túlzás is. Lehetlen azt kívánnunk, hogy a hallgatók már az I-IV. évben az iskolai munka minden területével ismerkedjenek meg és gyakorlati jártasságot is szerezzenek. Kellő mértéktartásra van szükség. A legfontosabb most az, hogy az egyetem és az iskola kapcso­latának az elmúlt tanévben kialakított formái/ és az e tanévben bevezetett kísérleti formákat szilárdítsuk, az összegyűjtött tapasztalatok alapján javítsuk, tartalmassá tegyük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom