Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1960-1961, Szeged

1960. december 7., III. rendes ülés

lisztéit Kari Tanács! Az í,ötvös Kollégiumról szóló általános tájékoztatót az alábbiakban Eletetném kiegészíteni a Kollégium bölcsészettudományi kari hallga­tóira vonatkozó néhány megjegyzéssel. .lZ -ötvös Kollégiumnak 8 bölcsészettudományi kari hallgatója van: íocló károly, Csányi iiklós, urkas József, bálffy öánűor, ovalovsz­­• i Imre, Nein es Gábor, ladnóczi Ferenc, Takács aászló, A felsorolt 8 hallgató közül 1 munkás, 2 paraszt, 3 pedig értel­miségi származású /'az -ötvös kollégium egészét nézve & munkás-pa­raszt származású hallgatók arányé zárna $ü/«0 az értelmiségi szárma­zásunké 25 ,V* 8 hallgató közül a KlüZ-nek 6 tagja van, közülük 2 } ISZ évfolyam alnpszervezet vezetőségében is dolgozik. A kollégisták közösségi magatartása, nemcsak a mostani tagoké, ha­nem a megelőző években is, igen jó, ami nemcsak - hogy úgy mondjam -a "békés egymás mellett élés" elveinek kisebb hiányosságoktól el­tekintve sikeres megvalósításában nyilvánul meg, hanem elsősorban abban, hogy a kol ták valóban megukénak érzik a Kollégiumot, annak célkitűzéseivel egyetemben és elsősorban saját feladatuknak tekintik a célkitűzések eredményes megválósitását. I egnyilván.l ez a jó közösségi szellem például abban is, ahogyan az idősebb kollé­gisták a fiatalabbaknak a munkáját személyes példájukkal nemcsak Ösztönözték, hanem gyakorlatilag is közvetlenül segítették is, de megnyilvánul ez a közösségi szellem számos kérdésben kialakult mtán viták során is, s ezeknek a spontán vitáknak, beszélgető­seknek nem csakély szerepe volt abban, hogy a Kollégiumnak a KISZ- szel való aktiv kapcsolata, a kollégista KISZ tagság megerősödött és hogy az alapvető politikai, társadalmi kérdésekben általánosság­ban a pozitív állásfoglalás a jellemző s hogy a szakmai vitákban is kitűnik a világnézeti állásfoglalás. Valamennyi KISZ tag kollégista résztvess az "Ifjúság a szocializ­musért" mozgalomban, sőt bekapcsolódnak egyes munkába nem KISZ. tag kollégisták is. int ismeretes ez n mozgalom négy vonalon folyik: fizikai munka, tanulmányi munka, kulturális és sport munka vonalán, A kollégisták a fizikai munka vonalán mezőgazdasági munkán vettek

Next

/
Oldalképek
Tartalom