Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1955-1956, Szeged

1955. december 15., II. rendes ülés

if .JO (c'b Tisztelt Kari Tanács ! Tudományégye tömünk Bölcsészeti Karán a munkás-paraszt származású és szakérettségis hallgatóinkkal való foglalkozás ezévi tervének össze­állításához feltétlenül figyelembe kell vennünk Karunk intézetei ré­széről ebben a vonatkozásban ólért Jddigi értékes oredmény3inket és tapasztalatainkat. Ezzel kapcsolatban megnyugvással állapíthatjuk meg azt, hogy Karunk intézetei az elmúlt évek során mindig szive sen vállalták és előre elkészített tervek szerint foglalkoztak a munkás­paraszt származású és a szakérettségis hallgatókkal. Ennek a gondos foglalkozásnak a következménye abban jelentkezett, hogy igen sok és hasznosítható, tárgyi szempontból értékolnető eredményt értek el, E­­• zok az eredmények az ille i,ő hallgatók egyre javuló tanulmányi eredmé­nyekben mutatkoztak meg, amit legfeljebb az befolyásolt csak, hogy hallgatóink többségének a kétszakosságra való áttérés nehézségeket okozott és a tanulmányi köve toIményoke t, , felsőbe hatóságok kiván­ságának megfelelően is fokozatosan éveltük- Kern t védünk, ha foltcsz­­szük azt, hogy csak a statisztikai adatok kikre be" mutatkozó gyengébb eredmény keltette azt a látszatot, mintha Karunk a velük való fog­lalkozást esetleg lazábban kezelte vei .a-Kost, az uj tanév megindulásával, újból szükségessé vált a munkás­paraszt származású és a szakérettségis hallgatókkal való foglalko­zás évi tervének az olkészitésc. Ennek a tervnek az elkészítősóhoz szükségesnek látszott az előző tanévi tapasztalatok, eredmények és hiányosságok felmérése, hogy ennek a figyelembe vételével állítsuk össze a tanév foglalkozási tervét, A kari M.B. bevonásával megkeres­tük az egyes intézeteket, hogy számoljanak be a munkás-paraszt és a szakérettségis hallgatókkal való foglalkozás eredményeiről,hiányos­ságairól és körvonalazzák az uj tanévre vonatkozó elgondolásukat. A Kar intézetei közül a Történeti és az Orosz Intézet nagy részletes­séggel és kellő alapossággal számolt be az elmúlt évi tapasztalatok­ról cs vázolta az uj tanévi tervét. A Kar egyes intézetei a következőképpen tervezik az említett hall­gatókkal való foglalkozást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom