Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1955-1956, Szeged
1955. szeptember 20., I. rendes ülés
döntőbb hibája volt, hogy egy sütőn mozogván, mindönkivel szemben azonos követelményeket támasztott* Most már világos, hogy igen lényeges különbségűket kell tenni, az illető hallgató szakmai és politikái fejlettsége tekintetbe vételével. Azoknál a hallgatóknál, függetlenül attól, hogy munkás- paraszt származásuak-e, vagy sem, öltik' az elégségest nem ütik me^ vagy éppen e. alá ho y megütik^ nincs "más, mint a középiskolás foglalkozás alkalmazása. Az r.s világos, hogy a kiváló hallgatókkal való egyéni foglalkozás a kollektiv formákon túlmenően is szükséges. Véleményem szerűit a leghelyesebb az, ha bizonyos kollektiv formák között a két pólus közé eső hallgatókkal is foglalkozunk, nyilvánvalóén lehetnék olyan hallgatók, akik fel tudjak magukat küzdeni a kiválók soraba, ha .megkapják hozzá a kezdeti lökést és segítséget. Ebben kell elsősorban a munkás- paraszt és szaltérettségis hallgatókat támogatni, tehát ab an a vonatkozásban, iio^y a jó átlagból felemelkedhessenek a kiválók közé. A kiváló hallgatókkal való foglalkozás azért sem volt eléggé intenzív az utolsó két ösztön dob on, mert-magunk sem láttuk ezekratötaa hallgatóknak a perspektíváját. A Bölcs. Karon a kádercsere lényegében már lezárult, abban az értelemben, hogy loo-?£-os^án eltávolítót tűk a karról azokat a tansegédszemélyzet 1 tagokat, akik szakim! - politikai szempontból nem állták meg a helyüket. így minden további minőségi kádercsere azt jelenti sok intézetben, hogy olyan elvtársaktól kellene' megválnunk. akiknek munkájával lénye gében meg vagyunk elégedve. Azt kell tehát mondani* hogy az utánpótlás nevelése szempontjából a jelenlegi rendszer, a fix aazisztencia renszer eléggé tragikus, A múltban egy tanár-, segéd normális pályafutása az volt, hogy mint díjtalan gyakornok kezdte, azután mint díjtalan tanársegéd, később pedig mint díjazott tanársegéd folytatta. Azután kikerült iskolába, vagy gyakorló gimnáziumba, díjtalan adjunktusként kisegített az esetemen és zaagéntanár lett. Tehat az egyetemen ez a kimenetel- bemenetel nyújtott lehetőséget arra, hogy felfrissüljön az aszisztenciá. Jelenleg viszont a tényleges gyakorlat az, hogy egy hallgatót itt tartunk tanársegédnek, aki két évenként előre megy egy fokozattal, tehát a státus helyeket megszállva tartják. Mit csinálunk tehát akkor, ha nevelünk magunknak utánpótlást és nem tudjuk elhelyezni? Helyesnek tartanám a demonstrátöri státusok visszaadását, ami egy elfogadható fizetéssel járna. Elfogadhatónak tartanám azt is, ha ózta több tucat képzetlen középiskolai tanárt el lehetne bocsájtani, és megfelelően képzett fiatal m-mkás- paraszt káderekkel fel tudnánk cserélni. Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy Szegeden nem ilyen iskolapolitika folyik, mert könnyebben bejut ' valaki Szatymazról a középiskolába, nírt a szegedi egyetemről. Ezt radikálisan fel kellene számolni! Bem lehetne-e a tanítványainkkal megszállatni a szegedi középiskolai helyeket? Később pedig ezeknek az embereknek bizonyos egyetemi lehetőséget biztosítanánk, special kollégiumok tartása, stb. A jelenlegi IV. éven igen sok tehetséges munkás- paraszt hallgató van, akiket szeretnének itt tartani valamilyen formában. A másik probléma az ifjúsági vezetőképzés a Párt és a Disz szervezet számára. A Karnak a párttag tanárai sem foglalkoztok olyan értelemben a hallgatókkal, hogy felelősséget mertek értük vállalni, vagy hogy felvessék a problémát, hogy vannak olyan hallgatóik, akikből hisz-firakciónárlust, vagy tagjelöltet lehetne csinálni. A másik fontos szempont, amelyet ugyanesan nem hangsúlyozunk eléggé, hogy nálunk esők szavakban van neg a nők egyenjogúsága. Akár a tonszemélyzetetvizsgáljuk, akár a