Török Róbert et al.: Háborús hétköznapok IV. Tanulmánykötet (Budapest, 2020)
Huszár Mihály: Dénes Izidor 1919 - A marcali Kohn-Dénes család történetei 1914 - 1920 között
A KETTÉTÖRT FA ÁRNYÉKA - A MARCALI KOHN-DÉNES CSALÁD HÁBORÚBAN ÉS BÉKEIDŐBEN felvonultató, köztük Dénes Imre vallomását is meghallgató bírósági pert követően Lehner Vilmost először elítélték, majd 1950. szeptember 19-én felmentették.63 A Kisfaludi Stróbl Zsigmond szobrászművész által készített, összesen 33 meggyilkolt személy, köztük Dénes Izidor nevét is viselő szobrot 1950. december 21-én a helyi vezetők és a mártírok családtagjai közreműködésével avatták fel.64 A szobor feliratában és a kialakított kultuszban a kivégzettek — elhomályosítva valódi eszmei elköteleződésük és vallási hátterük sokszínűségét - immár csak a kommunista munkásmozgalom mártírjaiként szerepelhettek. Az 1940-es évek legvégén Dénes Imre felé elvárásként fogalmazták meg, hogy lépjen be a Magyar Dolgozók Pártjába (MDP), de ezt megtagadta. Munkája miatt többször feljelentették, majd kizárták az ügyvédi kamarából. Adminisztrátorként, később építőipari segédmunkásként foglalkoztatták. 1951 szeptemberében először Sármellékre, majd 1954-ben Kéthelyre internálták, végül 1957-ben Keszthelyre költözött a családjával, ahol megnyugvást találhatott, és újra ügyvédként dolgozhatott.65 63 MNL SML XXXV. 55. MSZMP archívum tematikus gyűjtemény. Marcali mártírok gyűjtemény. Lehner Vilmos volt főszolgabíró pere (1949-50). A pécsi megyei bíróságon 1950. február 16-án tartott nyilvános tárgyalás jegyzőkönyve. 4-5.; Marcali Múzeum Történeti Dokumentum Gyűjteménye ltsz.: 2018.1.112. Bírósági ítélet (1950); Marcali Múzeum Történeti Dokumentum Gyűjteménye ltsz.: 2018.1.115. Bírósági felmentő ítélet (1950) 64 MNL SML XXXV. 55. MSZMP archívum tematikus gyűjtemény. Marcali mártírok gyűjtemény. Az MDP marcali járási bizottságának levele Ács Lajos megyei bizottság titkárának. (1950. november 21.); MNL SML XXXV. 55. MSZMP archívum tematikus gyűjtemény. Marcali mártírok gyűjtemény. Gold Márton visszaemlékezése (1967.), 40-43. 65 Dr. Dénes Veronika szíves közlése.