Sallay Gergely Pál et al.: Háborús hétköznapok III. Tanulmánykötet (Budapest, 2019)

Gereben Ferenc: A Nagy Háború egy polgárlány levelezésének tükrében

HÁBORÚS HÉTKÖZNAPOK III.

séget tartott 1916. július 8-án, amely egyúttal Aranka búcsúját is jelentette az intézettől. A családi iratok közt megmaradt az ünnepségre szóló meghívó, amely - oktatástörténeti adalékként - betekintést enged e speciális intézet által tanított témakörökbe is. Az előadott műsorszámok alapján látható, hogy magyar irodalom, történelem, német és francia nyelv mellett zenei és praktikus tárgyakat (például kézimunka, főzés, varrás stb.) is oktattak, és egy nagyon korszerűen hangzó témát: „szociális neveléstan- és nemzetgazdaságtant”. Ez utóbbi keretében a következő címmel hangzott el előadás: „A nő munkásságának kihatásai napjainkig s a háborúval kapcsolatos tanulságok alapján [a] jövőben.” És az előadó nem más, mint Gigi „Bözséje”, akivel ez idő tájt szerelmeslevél-csatáit vívta. A levelezésből és a családi iratokból kiderül, hogy az Amizoni kiegészítéseként Aranka 1916 őszétől egy egyéves kereskedelmi tanfolyamot végez.

Schmeitzl Géza (Gigi) 15 cm-es tarackok mellett szolgál, hol az ütegnél van, hol - akár hetekig - megfigyelőként az első vonalban. Az eltelt néhány hónap alatt igazi, öntudatos frontkatona formálódott belőle. Miközben Bözsével torzsalkodik (úgy érzi, a lány csak áltatja őt), unokahúgának július 17-én a következő jótanácsot adja: „várj a háború végéig [a férjhezmenetellel], ha majd az igazi férfiak jönnek haza, akik védik a hazát, azok majd meg fognak védeni téged is!” Július 26-án pedig Aranka kissé suta kérdésére (hogy szeretne-e hazamenni) az a válasza, hogy persze hogy igen: „de csak egy-lcét napra, azután vissza a harcmezőre, mert most minden valamirevaló férfinek itt a helye!”

A családi fényképalbumban találtunk egy képet (lásd alább) 1916. augusztusi dátummal, amelyen Aranka együtt látható pozsonyi unokatestvéreivel. Ezen a családi összejövetelen a Stromszky-rokonság katona tagjait (köztük Stromszky Andort) búcsúztatják, akik szabadságuk lejártával visszatérnek az alakulatukhoz. A „fiúk” - rangjelzésük alapján - már általában zászlósok. Maga a rendezvény és az arckifejezések is arról árulkodnak, hogy a háború nemrég kezdődött harmadik évében is van még bizakodás és állampolgári odaadás ebben a középpolgári rétegben.

A fenti kijelentést azonban árnyalják a frontról érkező jelzések. Pongrácz Károly a nyáron nagyon nehéz hónapokat élt át Dél-Galíciában és Bukovinában a Bruszilov-offenzíva miatt, erről többször is hírt adott. (Közben több kitüntetést is szerzett.) Helyzetét (és a Monarchiáét!) Románia augusztusi hadüzenete is súlyosbította. Szeptember 10-én kelt tábori lapján a fáradtság jelei mutatkoznak: „Mi újság Pesten? De szeretnék már egyszer hazamenni! Na de még sok a dolog idekint és ameddig bírom, hát nyúzom is. Pedig már nagyon nagyon nehezen bírom! Idegeim teljesen tönkre mentek.”