Sallay Gergely Pál et al.: Háborús hétköznapok III. Tanulmánykötet (Budapest, 2019)

Fejér Ingird: Egy huszártiszt a hátországban - Gallasy István felmentései és tevékenysége az első világháborúban

Fejér Ingrid: Egy huszártiszt a hátországban A világháborúval kapcsolatos írásokban az első időszak hátországi eseményeinek ismertetésekor a középpontban általában a háborús lelkesedés bemutatása áll. A világháborúhoz a kor férfijai, a társada­lomban meghatározó szerepet betöltő úriemberek, a tartalékos tisztek az úri virtus felől közelítettek. Csak ezt követte a kiábrándulás. Azonban az általá­nos háborús eufória mellett már a mozgósítás elrendelése után azonnal meg­növekedett a hadba vonulás alóli felmentésekre irányuló kérelmek száma is. Ezt bizonyítja Tisza István miniszterelnöknek a pénzügyminiszterhez írott levele, valamint Sándor János belügyminiszter valamennyi törvényhatóság részére kiküldött körlevele, amelyben felhívják a figyelmet, hogy csak nagyon indokolt esetben kérjenek katonai szolgálat alóli felmentéseket.1 A következőkben egy olyan történetet mutatok be, amelyben egy komoly katonai hagyományokkal rendelkező család sarja tett meg mindent azért, hogy kimaradjon a háborúból. Gallasy István két 19. században felemelke­dett család sarja volt. Családfájáról saját maga készített rajzot, amely a Gal­lasy és a Steinhäuser család egybefonódását ábrázolja.1 2 A Steinhäuser család a 18. században költözött Egerbe, és a 19. század második felére már a város tekintélyes kereskedői közé számított. Apai dédapja még püspöki hajdú volt Egerben, nagyapja asztalosmester, apja, Gallasy Gyula pedig felsőfokú tanul­mányai elvégzése után a Honvédelmi Minisztérium gazdászati főosztályán kezdett el dolgozni, 1873-ban hivatásos tiszti állományba lépett. Karrierje gyorsan ívelt felfelé, és 1893-ra vezérhadbiztos lett. 1897-ben a honvédségi építkezések körül szerzett kiváló érdemeiért a III. osztályú Vaskorona Rend­del tüntették ki. Karrierje megkoronázásaként 1904-ben magyar nemességet 1 Tegzes Ferenc: A fegyveres szolgálat alóli felmentések ügye a Nagy Háború időszakában, és ezek 1917-1918. évi névjegyzékei, mint források. In: A Nagy Háború emlékezete. A Dél-Dunántúl és az első világháború - Baranyai Történelmi Közlemények 7. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2016. 254-255. 2 Magyar Nemzeti Levéltár Heves Megyei Levéltára XIII. 2. A Gallasy család iratai 1836-1945. (A to­vábbiakban: MNL HML XIII—2/) XIII—2/2. Gallasy István személyes iratai I. kötet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom