Sallay Gergely Pál et al.: Háborús hétköznapok III. Tanulmánykötet (Budapest, 2019)

Szoleczky Emese: A "jótékony felbuzdulás legújabb ideája": az Auguszta-hajó

HÁBORÚS HÉTKÖZNAPOK III. A csökkenő bevételek ellenére az Auguszta-alap 1918 végéig, a háború utolsó pillanatáig helytállt a magyar szociális gondoskodás „harcmezején”. Auguszta főhercegasszonyt a világháború még ismertebbé, elfogadottabbá tette a magyar társadalom szemében. A róla elnevezett alap végső sorsáról azonban sokkal kevesebbet tudunk, tekintettel arra, hogy kötelességtudóan hadikölcsönbe fektették vagyonuk jelentős részét, ez a megtakarítási forma pedig a háború végével és az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásával az Alap, valamint számos magánember tönkremenetelét jelentette, hiszen a kölcsönért garanciát vállaló állam a szemük láttára omlott össze és szűnt meg. így az Auguszta-alap vagyona is semmivé lett. Ráadásul a levéltári források, tulajdonképpen az egész Auguszta-alap iratanyaga is szétszóró­dott, megsemmisült. Töredékekből, a korabeli újsághírekből, hirdetések­ből, illetve az egyes közintézményekhez, közhivatalokhoz intézett iratokból rekonstruálható úgy-ahogy a szervezet tevékenysége, így az Auguszta-hajó históriája is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom