S. Nagy Anikó - Spekál József: Fürdőélet a Nagy Háborúban (Budapest, 2019)
Derékba tört ásványvíz kereskedelem
Derékba tört ásványvíz kereskedelem Mária Terézia 1762-ben elrendelte a Habsburg Birodalom ásványvizeinek vizsgálatát, számba vették az egészségügyi szempontból értékes forrásokat. Utódai tevékenyen hozzájárultak az osztrákokkal és a csehekkel szemben elmaradt magyar fürdőkultúra fellendítéséhez. II. József például szabaddá tette az ásványvíz kereskedelmét, minden 1000 kivitt palack után jutalmul 3 aranyat adott, a külföldről behozott vizekre pedig 12 krajcár vámot vetett ki.1 Legtöbb fürdőhelyen ásványvíz palackozás is folyt gyógyszerészek, később fürdőorvos felügyelete mellett. Az ásványvizek töltését és árusítását rendeleti úton szabályozták. 1883-ban előírták, hogy a megtöltött palackokat ónlemezzel zárják le, tüntessék fel rajta a forrás nevét és a töltés évét. 1885-ben a gyógyvízforrások védelmére megszületett a vízjogi törvény, a következő évben Budapesten megalakult az első vegyelemző állomás. Az osztrák, cseh és német ásványvizekkel nehéz volt versenyre kelni még akkor is, ha a vegyelemzések alapján tudósok (Bókay Árpád és Preysz Kornél orvosprofesszorok, Hankó Vilmos vegyész) megállapították, hogy mindegyikük helyettesíthető hazaival. Az import vizek előnyét a fejlettebb ásványvízkezelésben és a helyi üvegpalackok használatában látták. A külföldi egyetemeken tanulók az ottani gyógyvizekkel találkoztak, hazatérve is ezeket ajánlották. Ha pedig a beteg idegen vizet iszik, akkor fürdőzni is oda megy - szólt a káros beidegződés. Megjelentek az új, veszedelmes versenytársak, a mesterséges savanyúvizet készítő, gombamód szaporodó szikvízgyárak. A Monarchia ásványvizei között előkelő helyen szerepelt a giesshübli. Mattoni Henrik császári tanácsos Karlsbadtól másfél órai járásra lévő gyönyörű fekvésű telepén négy forrás buzogott. A föléjük helyezett, üveglemezzel fedett gránithengerből ezüstözött csapokon kifolyó vizet tiszta forrásvízzel kiöblített palackokba vezették, majd amikor megteltek, géppel nyomban bedugaszolták őket a legfinomabb katalóniai dugókkal. Az így kezelt ásványvíz még évek múltán is változatlan minőségű maradt. (Mattoni Henrik birtokolta a budai Erzsébet keserűforrást és fürdőt 1854 és 1907 között. Ybl Miklóssal újjá építtette a fürdőt, magának csinos villát emeltetett. A vasmunkát is híres mesterek, Jungfer Gyula és Ganz Ábrahám végezték. A népszerű fürdőhöz a pesti József nádor térről társas kocsik indultak.) A legkiválóbb hazai ásványvizek a 19. század vége felé már versenyre keltek a hasonló összetételű, ám jól reklámozott külhoni giesshübli, krondorfi, gleichenbergi, emsi, kissingeni stb. vizekkel. A szinnye-lipóci Salvator forrás vizét még a konkurens német és a cseh piacokra is bevezették. A Mohai Ágnes, a Szt. Lukács fürdő forrásvize, a parádi, szántói, paptamási, bikszádi, málnási és borszéki savanyúvizek a legkelendőbbek közé tartoztak. 1 Kerényi Éva: Fürdőélet a 19. századi Gömörben. Budapest, 2017.
