Hornyák Balázs: Füstös múltunk. A dohányzás és a hazai dohánygyártás története a kezdetektől 1945-ig (Budapest, 2019)
Dohánytermékek
DOHÁNYTERMÉKEK 81 1930-ban a tíz dohánygyár közül öt gyártott szivarokat, összesen több mint 134 millió darabot, melyből 121 millió el is fogyott 12 800 000 Pengő értékben. Igaz, a fogyasztással együtt a bevétel is 11%-kal csökkent az előző évhez képest. Szintén 1930-ban, a cigaretták mellett megkezdődött a legnépszerűbb szivarok nikotincsökkentett változatának a gyártása is. Ez egy kis időre megint fellendítette a fogyasztást, főként, hogy az ilyen termékek nem száz, csupán öt, maximum tíz darabos csomagban kerültek forgalomba, így a hagyományoshoz képest kissé magasabb áruk ellenére is elérhetőbbé váltak a fogyasztóknak. Tartottak alkalmi szivarvásárokat is, amelyeken a kedvelt márkákhoz jelentős árkedvezménnyel juthattak hozzá a vásárlók, vagy száz szivar áráért száztízet kaptak. Egy-egy ilyen akció kicsit felpezsdítette ugyan a fogyasztást, de a fellendülés nem tartott sokáig. A felgyorsult életvitel már nem engedett elég teret a hosszabb időt és nyugodt körülményeket kívánó szivarozásnak, és ha lassan is, de a cigaretta kezdte teljesen kiszorítani a szivart. A szivar vesztét Magyarországon a II. világháború hozta el igazán. Nemcsak a harctereken, de az otthonmaradtak körében is a cigaretta vette át az uralmat. A háború után beköszöntő új korban a dohányzás is más szerepet kapott, amibe a fényűzést kifejező, urizálásnak számító szivarozás már nem igazán fért bele. Cigaretták A cigaretta „feltalálásának” ideje és módja bizonytalan. Egy anekdota szerint az 1830-as évek elején egy katona cseréppipája eltörött, így a dohányt kényszerűségből a töltények papírhüvelyébe töltötte, hogy el tudja szívni. Ami biztos, hogy legkorábban, 1845-ben a francia jövedék kezdte meg a cigaretta tömeges gyártását, őket követte a Görög Királyság 1858-tól. Az Osztrák-Magyar Monarchia területén 1865-ben kezdődött meg a cigaretta gyári előállítása. Ekkor jelent meg a 2 krajcáros, 7,5 hüvelyknyi (19 cm) Közönséges kettős szivarka (Ausztriában Ordinäre Doppelzigarette), mely a hagyományosnál nem csak háromszor hosszabb volt, de mindkét i