Hornyák Balázs: Füstös múltunk. A dohányzás és a hazai dohánygyártás története a kezdetektől 1945-ig (Budapest, 2019)

Dohánygyárak

56 DOHÁNYGYÁRAK

modernizálták, bővítették, de még így is elavultnak és kicsinek számított. Megkezdődött a tervezgetés arról, hogy hová lehetne áthelyezni a gyármonstrumot. A választás egy jó távoli helyre, az akkor még jóformán lakatlan Lágymányosra esett, mely még a legkevésbé sem hasonlított ma ismert formájára. A legszembetűnőbb különbség, hogy az akkor még nem létező Horthy Miklós (ma Petőfi) híd és a

Déli összekötő vasúti híd közötti területet a Lágymányosi-tó foglalta el — közepén kis szigettel —, fürödtek benne, csónakáztak is rajta akkoriban. A Duna kotrásával kinyert kaviccsal folyamatosan feltöltöttek a tavat, így juttatva újabb értékes területekhez a fővárost. Lassan eltűntek a névadó lágy földrészek, és megkezdték a leendő utcák kijelölését, a terület felparcellázását. Gondolták, ezen a helyen bőven elfér majd az áttelepítendő dohánygyár is, csak azzal nem számoltak, hogy Budapest fejlődése olyan ütemben zajlik, hogy a megnyitás után ötven évvel már megint a „belvárosba” kerül az üzem. A részleteket megint Zolnay Vilmos emlékirata nyomán tudjuk bemutatni.

Az építkezések 1908-ban kezdődtek. Akkoriban az árnyas Budafoki utat kétoldalt ősi gesztenyefák szegélyzeték, és az út még mélyen lent feküdt, az építési területre emelkedő hídon kellett felhajtani. A telek a Verpeléti (ma Karinthy Frigyes) úton kívül esett, egészen pontosan a Budafoki út 59-63. szám alatt volt. Vele szemben még állt az 1896. évi rendezvényekre felállított Konstantinápoly nevű egykori mulatóhely rozoga fakapuja, s kétes figurák lézengtek mindenütt. Igen veszedelmes világ volt ez még éjjelente. Nem

A lágymányosi gyár új szivarjai, iyii