Hornyák Balázs: Füstös múltunk. A dohányzás és a hazai dohánygyártás története a kezdetektől 1945-ig (Budapest, 2019)

Dohánygyárak

Dohánygyárak 41 neki ez a módi, nem mert felelni. A rendőrség beavatkozása csak tovább rontott a helyzeten, végül a polgármesternek si­került nyugalmat teremtenie. Szembesítette a munkásokat és a vezetőséget, így utóbbiak kénytelenek voltak beismer­ni, hogy a munkásnők minden állítása igaz. A polgármes­ter jelentette a kritikán aluli bánásmódot a minisztérium felé, így a helyzet hamarosan javulni kezdett. 1905-ben Pozsonyban csak közönséges pipadohányt és általános eladású szivarokat készítettek: 30 386 020 csomag Magyar pipadohányt, és 378 700 Regalitas, 2 072 760 Trabu­­cos, i 806 840 Britanica, 4 100 Miliares, 7 010 580 Cuba- Potorico, 9 357 480 Portorico, 17 577 530 Vegyes Külföldi és 1066 400 darab Rövid Magyar szivart. Az 1950-es években a Tesla állami vállalat költözött a gyár­telepre, ami az épület külső és belső részeinek is jelentős át­alakításával járt. Akkor még megőrizték a nyugati szárny fontosabb épületrészeit, ezek szerkezetét, boltozatait, tető­cserepeit, öntöttvas oszlopait, kőlépcsőit, és az eklektikus homlokzatot is érintetlenül hagyták. A megállíthatatlan pusztulás az 1990-es évek elején kez­dődött el, amikor a Tesla cég kiköltözött az épületből. Az újbóli hasznosításra tett kísérletek meghiúsultak, a gyár­komplexum hajléktalanok és vandálok tanyájává vált. Bár az épületegyüttes 1997-ben felkerült a nemzeti kultu­rális műemlékek listájára, egyre csak pusztult. 2007-ben tűz ütött ki az épület tetőszerkezetében, mely jelentős károkat okozott, estétől hajnalig 35 tűzoltó dolgozott a lángok meg­fékezésén. Valószínűleg szándékosság állhatott a háttérben. Az épületek tulajdonosa ugyanis már az előző évben is kérte a műemléki védettség megszüntetését, de kérését elutasítot­ták. A tűzeset után viszont a gyár lekerült a védettségi lis­táról, tovább pusztult, és mára csak a Radlinského utcai fal maradt belőle, a telek nagy része üres, beépítésre vár. Szo­morú véget ért ez a régi és nagy múltú ipari műemlék, bár sok lehetőség lett volna a megmentésére. Ellenpéldaként említhető a közeli hainburgi gyár, amelyet tipikus részleteit megőrizve szépen helyreállítottak, és ma kulturális és szoci­ális központként működik. VARASD 1877-1860 - ma: Varazdin, Horvátország Az állami monopólium bevezetése előtt Varasdon tizenkét kisebb-nagyobb manufakturális üzem működött. Fényes Elek 1847-ben kiadott, Magyarország leírása című műve is említ itteni dohánygyárakat, de ezek az egyedárusággal kénytelenek voltak működésüket beszüntetni. Ezután ma­ga a város kérvényezte egy új, állami gyár felállítását. Az öt­letet nem csak a horvát bán, de a helyi ipar- és kereskedelmi kamara is támogatta. 1852. évi jelentésükben kiemelték, hogy mindazok, akik korábban dohánnyal foglalkoztak, most — más lehetőségek hiányában - megélhetésüket elveszítették, pedig hatszáz környékbeli munkás áll rendelkezésre. Ennek hatására 1857-ben, az egykori jezsuita kollégiumban, melyet akkoriban részben főőrségként, részben katonai kórházként használtak, az osztrák kincstár dohánygyárat rendezett be, mely szinte azonnal meg is kezdte működését. A termelés 220 fős munkáslétszámmal indult, számuk azonban hama­rosan drasztikusan csökkenni kezdett, 1859-re már csupán 59-en maradtak. Ezzel a bizonytalan állománnyal nem le­hetett stabil üzemet fenntartani, így a gyárat 1860-ban fel­számolták. Selmecbánya 1870-1976- ma: Tabaková 1., Banská Stiavnica, Szlovákia 1870-ben a korábbi Rubigall-majorság helyén kezdték meg a gyár építését. Ezalatt a termelés is beindult, még ideigle­nes helyen, a felső major kis helyiségeiben naponta 26 000 szivart sodortak. 1870. március 18-án nevezték ki az első igazgatót: Sopúch Leopoldot, aki egészen haláláig, 1878. november 16-ig töltötte be ezt a posztot. Már az első évben közel 45 000 kg dohányból 198 000 szivart készítettek, az alkalmazottak száma év végére meghaladta az ötszázat. Az 1871 végére elkészült új épületben 1200 alkalmazott kezdte meg a munkát, és 1873-ban már közel ötvenmillió szál szivart gyártottak. 1884-ig felépültek a raktárak és az adminisztratív épület is. 1885-re a munkáslétszám 1500 főre emelkedett. Bár 1872 óta törvény korlátozta a kiskorúak fog­lalkoztatását, de még így is sok 12 év alatti gyerek dolgozott az üzemben. A kis létszámú férfi főleg fizikai munkát vég­zett, a gyártásban leginkább nők vettek részt, minden ter­mék kézzel készült. A kezdetben napi 14 órás munka 1873-tól 12,1883-tól и, 1898-tól 10 órára „csökkent”. 1880 körül kezdődött a termékfajták bővítése, ekkor közel

Next

/
Oldalképek
Tartalom