Hornyák Balázs: Füstös múltunk. A dohányzás és a hazai dohánygyártás története a kezdetektől 1945-ig (Budapest, 2019)

Formás pipatestek

160 formás pipatestek Minden bizonnyal ez az egyetlen pipafajta, mely a haszná­lat során egyre értékesebbé válik, hiszen egy gyönyörű, bar­nára szívott tajték minden gyűjtemény méltó dísze lehet. A tajték jó alakíthatósága mellett azért is lett annyira ke­resett a pipázók körében, mert az anyag - szerkezetéből ki­folyólag — több praktikus tulajdonsággal bír. Porózus, így magába szívja a kondenzátumot (lecsapódást) és a kátrányt, így jellegzetesen száraz, hűvös, kellemes füstöt ad. Mivel nem, vagy csak kissé veszi át a dohány ízét, ideális kósto­lópipának, azaz több eltérő ízű dohány is szívható belőle. Ráadásul a gyökérpipákkal szemben nem kell hosszasan pi­hentetni, sőt, igényli is a gyakori használatot. A pipaszárban egy hosszú, keskeny csatorna fut, amit ne­héz lenne egy tömbből kifaragni. Ezért faragás helyett a pipa­szárat inkább öntik, így anyaga általában eltér a pipafejétől. A pipaszár olyan, könnyen formázható anyagokból készül­het, mint a bakelit, ebonit, lucit vagy puha műanyag. Ke­vésbé gyakori a nádból, bambuszból vagy kivájt fából készült pipaszár. Régebben a drága pipák szárát borostyánból ké­szítették, de ez manapság már ritka. A Vasárnapi Újság egyik 1878-as cikkében a pipaszárat okolják egy halálesetért: „egy gyermek, kinek apja egy ócska fa pipaszárt adott kezébe játékszerül, hogy azon át szappanbu­borékokat fuvjon, a játék után alig egy óra múlva megbetege­dett, álomkórba esett, nagyon elhalványodott s négy nap múlva az ócska pipaszárba beévődött nikotin által megmérgezve ki­múlt. ” A dohányfüstös évszázadok során szinte határtalan fantá­ziával születtek az újabb és újabb pipaformák, hiszen e ked­ves, naponta többször is kézbe vett tárgynál nem elég csupán a funkció, fontos az esztétika is. A megszámlálhatatlan mé­ret és alak ellenére idővel leszűkült a kör annyiban, hogy kitűnt, mely fajták váltak be igazán a dohányosok körében. Azzal, hogy egyes típusok általánosan kelendővé váltak, míg másikak inkább csak egyedi darabként ritkaságszámba mentek, lassan a pipametszők is etalonként kezdtek tekinte­ni bizonyos fajtákra. Ezek tulajdonságait formatáblázatok­ban rögzítették, és onnantól ezeket a sablonokat követték. Ma a leghíresebb ilyen etalon a Dunhill és a Savinelli cégé. Talán a legismertebb és legnépszerűbb a Billiard forma, mely sok másik típus alapját is képezi. Ennél a pipa feje egy arányos henger, ahol a fej magassága nagyjából a nyak hosszával egyezik meg. Szára kör keresztmetszetű, és a vége felé csúcsosodó. Viszonylag nehéz hosszabb ideig a fogak közt tartani, és az egyenes szár miatt aránylag könnyen jut­hatnak a dohányos szájába nem kívánatos darabkák. Két al­típusa a chimney (kémény), amelynél a fej kicsit magasabb, illetve a pót (fazék), ahol alacsonyabb. A bent név eredetileg a Billiard hajlított szárú változatára volt használatos, de már minden olyan pipára alkalmazzák, amelynél a fej és a nyak szimmetriavonalai egymással 90 foknál kisebb szöget zárnak be. Tovább részletezve a hajlí­­tottság mértékét: a sémi bent esetében sokszor csak a csutora ívelt, de az is csak kis mértékben, a quarter bent 30 fokban, a half bent 45°-nál nem nagyobb, a full bent viszont 45°-nál is erősebb szögben hajlított nyakat és szárat jelöl. Utóbbi, a görbület miatt kényelmesen felfekszik az ajakra, a keze­ket így szabadon hagyva, ezért ideális dolgozó- vagy sétáló pipa. — Szintén közismert típus az Apple, amelynél a fej gömbö­lyű, tömzsi, akár egy alma, magassága azonos az átmérőjével, de semmiképp nem nagyobb annál. Alakja miatt kényel­mesen kézbe simuló, és mivel fala is meglehetősen vastag, nem is forrósodik át könnyen, így az átégés veszélye is ki­sebb. Hátránya, hogy súlya valamivel nehezebb egy hasonló méretű, ám más formájú pipánál. A Prince pipák névadója Viktória királynő fia, Albert walesi herceg, a későbbi VII. Edward király (1841—1910). Jellemzőjük az enyhén hajlított szár és a kisméretű, lapított Apple-formájú fej. A Prince pipák eleganciát, könnyedséget sugárzanak vékonyságukkal, kecsességükkel. Az Author (írói szerző) tulajdonképpen egy testes Prince-nek mondható: na­gyobb, lapítottabb, gömb alakú fejjel, vastag fallal és nyak­kal, és ehhez a robosztus formához passzoló tömzsi szárral.

Next

/
Oldalképek
Tartalom