Hornyák Balázs: Füstös múltunk. A dohányzás és a hazai dohánygyártás története a kezdetektől 1945-ig (Budapest, 2019)
A dohánynövény jellemrajza
A DOHÁNYNÖVÉNY JELLEMRAJZA Ц óráig salétromos vízben áztatni, hogy könnyebben és előbb kicsírázzék. Hogy a mag az elvetéshez egyenletesen essék a földbe, szükséges azt vékony porhanyó földdel megkeverni, melyet azonfelül sárga dohányporral is meg lehet szaporítani.” (Bálványi-Natorp, 1896.) Eredendően meleg égövi növény, de a termelés céltudatos fejlesztésével sikerült elérni, hogy a mérsékelt égöv alatt, így nálunk is megteremjen, és ma már szinte mindenütt termeszthető. Ennek ellenére szaporítása sok figyelemmel és körültekintéssel történik. Bár nem igényel különleges talajt, annak minősége természetesen nagy befolyással van a termésre. A legkiválóbb dohánytermő területek a meleg és nedves éghajlatú vidékeken vannak, ahol a levegő páratartalma nagy, és a talaj tápanyagokban gazdag. „Legalkalmasabb egy magasabban délnek fekvő, szélnek erősen ki nem tett szántóföld. Igen jó a dohányültetvényre, ha annak közelében egy folyó vagy tó van, az abból felszálló nedves ködök és gőzök a dohánynövénynek igen üdvösek.” (Bálványi—Natorp, 1896.) Régebben csak a kerti, a közönséges és a kapadohánynak volt nagyobb gazdasági jelentősége. Az utóbbit később már csak nikotingyártásra használták. Közismert fajta nálunk a Virginia, melynek őshazája az USA-beli Virginia állam. A göndör dohány termőterülete az Égei-tenger szigetein van. A havannai fajta a legkeresettebb, de híres a Szumátra és Jáva szigetéről származó is, amelyből a szivarok külső burka készül. Cigaretta gyártására legalkalmasabb a török dohány, amely Macedóniában terem, de ilyennek számít a Görögországban és a Krím-félszigeten termesztett is. A török dohánynak apró levelei vannak, színe a sötétbarnától a legszebb aranysárgáig változik. Nagy cukortartalma különösen jó ízt és zamatot kölcsönöz a hazai Virginiának, amelyet főleg a szabolcsi homokon és Verpeléten termesztenek. Kitűnő szagos dohány a csetneki és a tarkányi. Speciális magyar fajta a muskotály és a kerti. Különleges változat volt a múltban a szüzdohány, melynek sárga virágai és ovális levelei voltak. A magyar nép ezt az elnevezést amúgy leginkább a pénzügyőrök szeme — és így az adóztatás - elől elrejtett szívnivalóra használta. A dohány nagyon munkaigényes növény, jól előkészített és porhanyósra megmunkált talajt kíván. Ennek első fázisa az őszi mélyszántás, mivel a növény rövid idő alatt fejleszt hatalmas gyökérzetet. Az eleinte melegházban nevelt palántákat május közepéig ültetik ki a szabadba, ahol gyors fejlődésnek indulnak. Ehhez azonban jelentős mennyiségű nitrogént, foszfort és káliumot használnak fel, ha ezek nincsenek jelen megfelelő mennyiségben, műtrágyával kell pótolni. Az ültetvényt annyiszor kell kapálni, ahányszor csak a talaj gyomossága azt megkívánja. A levelek fejlesztése érdekében „tetejezik”avagy bugázzák, aminek során a fejlődésnek indult virágzatot eltávolítják, továbbá „kacsozzák” avagy hónaljazzák is, azaz a szár tövéből kifejlődő kis hónalj rügyeket leszedik. Amint a meghagyott levelek elérik fajta szerinti nagyságukat, megérnek. Ennek jelei: ha élénkzöld színüket elveszítik, erős mézszerű szagot terjesztenek, hegyükkel a föld felé hajolnak, érintésnél ragadósak, átlátszó pettyeket és foltokat mutatnak, és a levélerek elsárgulnak. A magnevelésre meghagyott növényekről a rothadó leveleket el kell távolítani, viszont a többit addig rajta kell hagyni, míg a magok teljesen be nem érnek. Egyetlen ilyen tő 20 holdnyi terület bevetésére elegendő magot képes szolgáltatni! A dohány kártevői a rovarok. A bagolylepke (Helicoverpa armigera) hernyója lelkesen dézsmálja a húsos, zöld leveleket. A dohányraktárakban felhalmozott szárított leveleket viszont az apró dohánybogár (Lasioderma serricorne) veszélyezteti, sőt nem kíméli a kész cigarettákat és szivarokat sem: keresztül-kasul furkálja, így használhatatlanná teszi azokat. A leszüretelt levél még korántsem kész kereskedelmi alapanyag, sőt innentől indulnak az igazán fontos és összetett folyamatok, hogy a legtökéletesebb íz- és illatanyagok kialakuljanak. A zöld leveleket letörik és felfűzik, így kerülnek a szárítópajtákba. A szárítás történhet természetes vagy mesterséges úton is, lényege, hogy közben a dohány vegyi alkotórészei bomlásnak indulnak és a bomlás során különböző kémiai anyagok keletkeznek. Az átalakulási folyamat attól függ, hogy gyorsan vagy lassan, magas vagy alacsony hőmérsékleten történik-e a szárítás. Továbbá függ a levegő páratartalmától is, mert a dohány erősen nedvszívó növény. A száraz levelek dohánygyártmányok készítésére még alkalmatlanok: füstjük így még élvezhetetlen, ezért tulajdonságaik megváltoztatása érdekében fermentálják a leveleket, amely az élvezhető íz- és illatanyagok kialakulása szempontjából fontos művelet. A fermentálás igen kényes munka, kivitelezése nagy szakértelmet kíván. Első lépésként a már megszárított dohányleveleket asztagokba rakják. Ilyenkor a dohány melegszik, súlya csökken, baktériumok és enzimek okozta elváltozások mennek végbe, ezáltal nikotintartalma is csökken, viszont aromát adó illóolajok keletkeznek benne, és leginkább ezek mennyisége és minősége adja a dohány értékét. Az érési folyamatok hatására a levelek illata kellemessé válik, megváltozik a rugalmasságuk, égési képességük javul, és így a füst már élvezhető lesz. A levelek csak ezután kerülnek a gyárakba, ahol aztán egyedi kezelés után szivar, cigaretta vagy fogyasztási dohány készül belőlük.
