Maczó Balázs: IBUSZ …mert úton lenni jó! (Budapest, 2018)

Az IBUSZ Utazási Iroda története 1902 - 1992

IKKA (Ibusz Külkereskedelmi Akció) üzlet belső tere az V. kerületi Tüköry utcában, 1950-es évek, MTI Az 1950-es évek végére - ha nehezen is de - megindult a szállodaépítkezés, főleg a Balatonnál. A korszak legnagyobb nemzetközi eseménye az 1958-as brüsszeli világkiállításon való részvétel volt, ahol az IBUSZ tevékenységét aranyéremmel tüntették ki. Az évtized főbb túrái a Kijev- Leningrád-Moszkva útvonal mellett már nyugat felé, Pozsony, Prága vagy a lipcsei vásár felé is vezettek. 1960-ban az igazgatóság beköltözött az egykori Belvárosi Takarékpénztár (Párisi udvar) Felszabadulás tér (ma Ferenciek tere) 5. szám alatt lévő, impozáns palotájának földszintjére és első emeletére. (Érdekes, hogy már az 1930-as években is működött ebben az épület­ben irodája az IBUSZ-nak.) A főiroda a Tanács (ma Károly) körút 3/C alatt rendezkedett be a Bank- és Idegenvezetői Osztállyal együtt. Itt működött az Útlevél Osztály is, ugyanis a szoci­alista Magyarországon az útlevelek igénylése és kiadása szintén az IBUSZ-on keresztül történt. Budapesten a Tanács körúti, vidéken a megyei irodákban kellett az igényléseket leadni. 47

Next

/
Oldalképek
Tartalom