Török Róbert (szerk.): A Handlétól a Grand Caféig. Zsidók az 1867 és 1918 közötti magyar kereskedelemben és vendéglátásban időszkai kiállítás (Budapest, 2018)

Tartalom

A vállalkozás 1900 körüli belső működéséről Tarján Vilmos ír egyik művében:

„Wertheimer (Albert) alacsony, köpcös, cvikkeresúrvolt. Franki (Mór) magasabb termetű, de lomha járású. Hosszú lépései voltak és a fejét előre tolta, mintáz olyan telivér, amely mindig győzni akar. Franki úr is győzni akart, a még előtte álló Hoffmann József gyarmatárucéget akarta leverni, hogy az ő neve tündököljön e szakmában. Ehhez megvoltak a segítő kellékei is. Elsősorban Bodó Arnold üzletvezető személyében. (...) Előtte csak a főcél lebegett: fiainak patinás, nagyra becsült nevet hagyni és a vagyont folyton gyarapítani. Mielőtt lehunyta szemeit, mind a két célját elérte. Mint mondottam, a főnöki iroda a hivatalnokok irodája mellett volt, csak egy üvegablak választotta el a kettőt egymástól, valószínűleg azért, hogy mindenki dolgozik-e? A főnököknek kevés dolguk volt, a legfőbb teendőjük a kukucskálás volt, ezt nagyon fontosnak tartották. (...)

Három utazónk (utazó kereskedelmi ügynök) volt. Az egyik Spitz bácsi. Olyan szép magas zsidó ember (mint a temetői alkalmazottak), aki szombaton és vasárnap is cilindert hordott, úgy látszik, azért, hogy még magasabbnak lássék. (...) Wertheimer és Franklék az országot három utazó szempontjából három része osztották fel. Spitz bácsié volt a Felvidék. Különösen az öreg szatócsok nagyon szerették Spitz bácsit. Imponált nekik, hogy öt gyereke van és az is, hogy mindig úgy nézett ki, mint egy elegáns samesz.

Weisz úr volt a második utazó, - ő volt a Dunántúl kormányzója, igazi kereskedősegéd típus, mintahogy minden utazó foglalkozásának előbbi állomása a kereskedősegédség. Félművelt jóízű ember, aki remek zsidó vicceket tudott előadni. Külön tartott egy noteszt, melybe bele voltak jegyezve a viccek schlagwortjai. Ő nem jött zavarba: akár vonaton, akár kreizlereiban kellett azokat elmondani.

Widder Ármin (1868-?) volt a harmadik, aki abban az időben az ország legtekintélyesebb utazója volt, -övé volt a Nagy Magyar Alföld és Erdély. Ez is zsidó ember volt, de oly tökéletesen és gyönyörűen beszélt magyarul, mint akármelyik debreceni vagy kecskeméti vevője. Ideálisan tudta reprezentálni a nagy zsidó céget a keresztény vevők előtt. Az utazók között csak neki volt igazi tekintélye, úgy beszélt róla már akkor mindenki, hogy nagy jövő vár rá a branche-ban. Később önállósította magát, majd egy igen nagy gyarmatáru cégnek lett az igazgatója és társtulajdonosa."