Török Róbert (szerk.): A Handlétól a Grand Caféig. Zsidók az 1867 és 1918 közötti magyar kereskedelemben és vendéglátásban időszkai kiállítás (Budapest, 2018)
Tartalom
A Harsányi testvérpár 1913-ban megvált a kávéháztól, amely ezután pár éves hanyatlásnak indult, hogy az 1920-as években újra fénykorát élhesse. Róluk ezt követően kevés információnk áll rendelkezésre. Az 1920-as években Tarján Vilmos vette át a kávéház üzemeltetését. Ekkoriban éttermet és bárt alakítottak ki. A hely az éjszakai élet központjává vált. Tarján Vilmos 1936-os csődje után a Spolarich család vette át a kávéházat. Az épület a második világháborúban megsérült, 1947-ben bezárták. Csak 1954-ben nyitotta meg kapuit újra, ekkor már Hungária Kávéház néven. Ma ismét régi pompájában a világ egyik legszebb kávéházaként, szállodával együtt üzemel. A kávéház konyhája és személyzete, 1933 A kávéház levélpapírjának fejléce, 1900-as évek 38