Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok II. Tanulmánykötet (Budapest, 2018)

Trádler Henrietta: Cselédség az első világháború idején

Trádler Henrietta: Cselédség az első világháború idején és annak érdekében, hogy a mestertől kapott jövedelmét kiegészítse 1914-től 1915 februárjáig Cinkotán ismét rendőrként teljesített szolgálatot.38 A társkereső hirdetéseket Nagy János hordta a Friss Újság szerkesztősé­gébe, továbbá a Kiss által írt szerelmes leveleket is Nagy János közvetítette a kiválasztott nőknek.39 A bádoghordók megtalálását és felnyitását követően a rendőrség azonnal letartóztatta és kihallgatta Nagyot. Elmondása szerint nem tudott a gyilkosságokról, a nyomozás során azonban gyakorta ellent­mondásokba keveredett. Tanúk bizonyították Nagy János bűnrészességét. Welsch Györgyné saját szemével látta a hordókat Kiss Béla lakásán. Csipkó Antal pedig egyszer rajtakapta Nagy Jánost, amint bádoghordókat visz egy talicskán Kiss Béla lakása felé. Csipkó kérdésére, miszerint honnan vannak a hordók, Nagy nem volt hajlandó válaszolni. Szkalicska János egyik éjjel látta Nagy Jánost, amint zsákban visz valamit. Nagy állítása szerint szenet vitt, de Szkalicska megtapogatta a zsákot és puha tárgyat észlelt benne. Továbbá Tá­­nyi Sándor rendőr tanúsította, hogy egyik éjszaka találkozott Nagy Jánossal, amint Mátyásföld felől Cinkotára tartott éjszaka, kezében ásót vitt. Másnap reggel történt, hogy Nagy János és Kiss Béla várták Tényi Sándort a Stift-féle vendéglőben, majd együtt mulattak. A két férfinek érdekében állt megszerez­ni Tényi barátságát. Czipkó Antal tanúvallomása alapján, Nagy János senkit nem engedett be Kiss lakásába - mondván nem lehet bemenni, tilos.40 A gyanúokokat kiegészíti dr. Kágyi Aladár vallomása, aki szerint Nagy János nagyon beszédes, értelmes férfi volt, de hülyének tettette magát és hallgatás­ba burkolódzott, mihelyt Kiss Béla női társaságára került a szó.41 Nagy János sohasem vallotta be bűnrészességét a gyilkosságokban. Ugyan­akkor a kórházi szobatársai, Komáromi János és Lendvai Dénes, akikkel a lábbajos vádlott gyógykezelését követően egy kórteremben feküdt, mindket­ten azt állították, hogy a közös szobatársuk a kórházban éjszakánként rém­álmok gyötörték.42 Nagy több olyan történetet is elmesélt, miszerint fiktív címekre küldtek holttesteket rejtő bádoghordókat - értesülünk a sajtóból.43 A hivatalos jelentések azonban ezt az állítást megcáfolták, mivel a cinkotai állomásfőnök állomáskönyvekkel bizonyította, hogy semmilyen bádogkülde­ményről nem volt szó. Mindössze annyi derült ki, hogy Kiss „a vasútnak több 38 BFLVII.l.d. 2588/1916. 39 BFLVII.l.d. 2588/1916. 40 BFL VlI.l.d. 2855/1916, 6319/1917.; Friss Újság, 1916. május 21. 3.; Friss Újság, 1916. július 5. 3.; Az Est, 1916. május 15. 2-3. 41 BFL VlI.l.d. 2855/1916. 42 BFL VlI.l.d. 2855/1916. 43 Pesti Hírlap, 1916. május 12. 6-8.; Pesti Hírlap, 1916. május 13. 7-8.; Pesti Hírlap, 1916. május 14. 12-13.; Pesti Hírlap, 1916. május 15. 3-4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom