Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok II. Tanulmánykötet (Budapest, 2018)
Balla Tibor: Mars és Érosz kéz a kézben. A Nagy Háború osztrák-magyar tábori és tartalék bordélyai
Balla Tibor: Mars és Érosz kéz a kézben A tábori nyilvánosházak legfelsőbb szintű vezetését az osztrák-magyar haderő tábori bordély-ügyeinek főnöke látta el, aki a bécsi közös Hadügyminisztérium segédközegeként ténykedett és udvari tanácsosi címet viselt. A Hadsereg- (Hadtáp) főparancsnokságon helyettese a tábori bordélyok főfelügyelője volt, a hadsereg- és hadtáp-parancsnokságokra egy-egy tábori bordély felügyelőt osztottak be. Mindegyik tábori nyilvánosház élén egy igazgató állt, akinek alárendeltségébe csoportvezető, valamint tisztviselők és gyakornokok tartoztak. Az alcsoportokat rangosztályba nem sorolt havidíjasok (1. és 2. osztályú örömlányok) alkották és törzs kurtizánok irányították. Segédközegként egy „madám” címet viselő hölgy segítette munkájukat. A tábori bordélyok tisztviselői külön állományt képeztek. Őket hiány fellépte esetén átmenetileg olyan tisztekkel pótolhatták, akik impotenciájukat hivatalosan igazolni tudták. Öltözetüket később állapították meg, addig is fekete gumi szegélyes karszalagot viseltek. Az intézmény működésére vonatkozóan általános alapelvként fogalmazták meg, hogy egy tiszti örömlány 24 óra leforgása alatt átlagosan hat, egy legénységi pedig 12 alkalommal szolgálhatta ki az igényjogosultakat. A legénységi állományúak minden alkalommal 15, a főtisztek 30, a törzstisztek 60, a tábornokok pedig 120 percig vehették igénybe a lányok szolgáltatásait.4 Az aktus során a csukaszürke színű, 14/15 mintájú, „Neosalversan” márkájú, eltéphetetlen tábori óvszert kellett használni, amelyért a madámnak 20,3 fillér volt fizetendő. Mivel az óvszer - amelyre a hátországban is megnövekedett kereslet mutatkozott - utánpótlása Párizsból a háború miatt szinte lehetetlen lett volna, ezért nagymértékű takarékosságra és a túlságosan heves használat következtében történő gyors elhasználódás veszélyére figyelmeztettek a szabályzat írói. A tábori nyilvánosházak női személyzetét három csoportba sorolták: tiszti, továbbá 1. és 2. osztályú legénységi örömlány kategóriába. Az utóbbit lövészárok lotyónak (Schützengrabermenscher) nevezték. Az egyes állománycsoportokból nem lehetett a másikba átkerülni. A szolgálatra alkalmas hölgyeket egy hátországbeli prostituált-avató bizottság utalta ki, az állományt belőlük töltötték fel és a későbbi kiegészítés is így történt. Mindegyik hadtest területén egy mozgó bizottság működött. Az avatási bizottság által a három közül valamelyik kategóriába ajánlott lányok az osztrák-magyar tábori bordélyok főnöke útmutatásai alapján a tábori és a tartalék intézményekhez kerültek. A tisztek számára fenntartott, és az „el4 A rangsor az illető vendég korával is egyenes arányban állt, így méltányos volt, hogy az idősebb tisztek több időt kaptak az irányított pásztóróra eltöltésére.
