Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok II. Tanulmánykötet (Budapest, 2018)

Diószegi György Antal: Zászlótartó hősök az első világháború csatáiban és a Trianon utáni emlékművek kegyeleti öröksége tükrében

Diószegi György Antal: Zászlótartó hősök az első világháború csatáiban... tam a zászlóval a lövészárokból s amilyen gyorsan csak tudtam a tartalék felé futottam, közben a legrémesebb ágyú és puskatűz üldözött. Amikor már egészen kimerülve hátra tekintettem, akkor láttam, hogy még három honvéd fut utánam. A kérdezősködésemre azt felelték, hogy az a feladatuk, hogy ha a zászló elbukik, ők felemeljék. Ezek után, mint egy óra múlva az orosz roham­ra indult, de akkor már a zászló biztos helyen volt.”8 Wass Albert „A zászlótartó” címet viselő versének néhány sorát idézem az örök zászlótartó minőség hangsúlyozása céljából: „Hanem ott bent, a dúlt lépcsők alatt valaki áll a ködben, egyedül. Feszesen és szálfamereven. Ruhája rongyos, arca beesett, de áll és merev jobbja markolja makacsul a ködöt, mintha zászlót tartana. Ő az: a zászlótartó névtelen legény. Hűséggel áll és becsületesen, mint akit ott felejtettek a nagy idők néma jelként a véghetetlen éjben.” A TRIANON UTÁNI EMLÉKMŰVEK A TISZTELET ÉS KEGYELETI ÖRÖKSÉG TÜKRÉBEN Számos első világháborús emlékmű a zászlótartó magyar katona jelképe ré­vén fogalmazza meg a vitézi bátorság, a haza iránt érzett olthatatlan és ren­díthetetlen szeretet, valamint a jövőbe vetett reménység együttes gondolati tartalmát. Ezen emlékművek mély érzelmi hatást gyakorolnak az arra feltekintő em­berre napjainkban is. A lelki azonosulást teremtik meg ezek az emlékművek a 100 évvel ezelőtt élt hős katonáinkkal, akikre emlékeznünk örök kötelességünk. A jelen írásomhoz csatolt hat, zászlót tartó katonát ábrázoló emlékmű kü­­lön-külön és együttesen is az örök értékek jegyében fogalmazza meg a csata­térre menő vitézeink áldozatvállalását. Legbensőbb érzéseim jegyében írom az alábbi gondolatokat ezen emlékművek rám gyakorolt hatásáról. 8 Rózsafi János: „Zászlótartó, ki a tűzből, mentse meg a zászlót...!" Ezredzászlók a csatéren 2/2. rész. nagyhaboru.blog.hu/.../ezredzaszlok_a_harcteren_2_resz ( a letöltés időpontja: 2018. február 17.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom