Török Róbert - Závodi Szilvia (szerk.): Háborús hétköznapok II. Tanulmánykötet (Budapest, 2018)

Vukov Anikó: Higiénia, tisztálkodás, fertőtlenítés az első világáborúban személyes történetek, stratégiák alapján

HÁBORÚS HÉTKÖZNAPOK II. nem országszerte megmutatkozott. Szegeden a csatornázás és a vízve­zetékrendszer kiépítése az 1879-es Nagyárvíz utáni újjáépítésekkor történt meg. A város feltöltése volt az alapja csatornázásnak, valamint megszabta a víz- és gázvezetékek irányát is. „Az egész város területé­re kiterjedő csatornázási rendszer az alapföltételt képezi mind az ár­víz- és talajvíz elleni védelem, mind pedig a város jövő közegészségügyi viszonyainak biztosítása tekinteté­ből.”— hangzott el az újjáépítésről szól városi közgyűlésen 1879-ben. Gondoskodtak továbbá olyan víze­melő szerkezetről, amely az ivóvizet az emeleti lakásokba is feljuttatta. Magyarország első vasbeton víztor­nya 1904-ben épült meg a szegedi Szent István téren.2 A víznyerőhely Felsőváros volt, mert itt folyt a Tisza vizébe a Maros. A szennyvizet pedig nem közvetlenül a Tiszába öntötték, hanem gőzgép segítségével szűrték meg.3 A tőkés nagypolgárok és vezető tisztviselők otthonaiban épültek ki elsőként a „modern” fürdőszobák. Ezekben szénfűtésű fürdőkályha szolgáltatta a me­leget és a meleg vizet. A cselédek számára a félemeleteken külön illemhelyet, a mosókonyhák szomszédságában pedig cselédfürdőt alakítottak ki. Dr. Gróf Árpád ügyvéd Tisza Lajos körúti szecessziós palotáját 1912-13- ban építtette. Ez a háromemeletes, belvárosi modern bérpalota az eredeti terv szerint kilenc lakást foglalt magában, összesen 38 szobával, amelyek­ből hat cselédszoba, nyolc fürdőszoba volt.4 Az 1880-as éveket megelőzően a polgári lakásokban a tisztálkodás eszközeit még nem külön helyiségben, hanem erre a célra elkülönített területen a hálószobában találjuk, speciális bútorzattal: mosdóállványok, mosdókészletek, mosdószekrények, és mosdó­asztalok felállításával képviseltetve a funkcionális tartalmat. A fürdőszobák 2 Nagy Zoltán: Az eklektika korának építészeti és kommunális fejlődése. In: Kristó Gyula (szerk.): Szeged története. 3. kötet 1. rész. Szeged, 1991.185. 3 Nagy Zoltán i. m. 192. 4 Gaál Endre: A polgárság fejlődése, rétegződése, életkörülményeinek fő vonásai. In: Kristó Gyula (szerk.): Szeged története. 3. kötet 1. rész. Szeged, 1991. 596. 1. kép ■ Hirdetés a századelőről

Next

/
Oldalképek
Tartalom