Saly Noémi: Gellért 100 (Budapest, 2019)
Viharos kezdetek, boldog bálok
lecsüngő igaz gyöngyök ritmikusan kalimpálnak a gazdáikkal együtt. És jönnek az autók, a körbenjáró üveges ajtó nem akar megállni, a ruhatár egyre-másra teltebb lesz, amott egy külön szobában a Hópehely Est rendező bizottsága Cseh doktorral az élén tanácskozik, az óramutató már előrerukkol, és benn az étteremben kezdik teríteni az asztalokat. Felhajtott kabátokkal, hegedűtokkal a kezükben megjönnek Rácz bandájának a muzsikusai, és amikor nyolc felé jár az óra, eltompulnak a hall lámpái, hogy annál fényesebb, ragyogóbb legyen az étterem. (...) Pestnek ma kétségkívül karaktere a Gellért. Emlékezem rá, amikor építették, mennyi gáncs, mennyi zokszó hangzott fel azért, hogy ilyen pompásnak csinálták. És most látjuk csak, mennyire jó, hogy van, mennyire jó, hogy olyan, amilyen.” A legszebb dallamokba is beszűrődik némi disszonancia. Egy rendőrségi hír a konyha legmélyebb bugyraiból: „1924. január 30-án éjjel 2 órakor a Gellért-szállóban Horváth Mátyás 41 éves és Polszter József T6 1924-1926 A Felvidéki bál válogatott csapata a fürdőcsarnokban, 1935 (MKVM)
