Saly Noémi: Gellért 100 (Budapest, 2019)
A hátország hősei
A portásokat is ki kellett szolgálni, átmenni cigiért, aztán portáskiadást kellett írni, azért, hogy bevittük az útleveleket, a porta jogosult volt egy kis zsebpénzt kérni a vendégtől, szobánként 20 forintot. Akkor az jó pénz volt... Kaufmann Sanyi bácsi, ő még románul is tudott, ő volt a szoba-főparancsnok, akkor még nem volt értékesítés, csak számolni kellett tudni papírra ceruzával... ezt ő csinálta. Volt egy Németh János nevű, aki elmesélte, hogy a szüleinek hogyan államosították a hotelját: a Béke Hotel volt az övék. Jött három bőrkabátos gépfegyverrel, és mondták a szülőknek, nagyszülőknek: kapnak 5 percet, hogy a kabátjukat felvegyék. Semmit nem vihetnek ki a házból. Az első tanulófizetés 170 forint volt, a másodéves 320, amikor felszabadultunk, akkor 700 forint, mert az volt a portásfizetés. Akkor portás szakmunkás lett az ember. Tulajdonképpen az első három évben figyeltük, hogy az öregek mit csinálnak, mert azt az iskolában nem tanították. A szobafőnökség külön volt akkor. Egy pultban voltunk, de a szobafőnökség csak a szobákkal bajlódott. Szobaeladással, érkeztetéssel. Az utazás, a fizettetés a portán zajlott, nem volt hitelkártya, nem volt euró, lehetett 16 féle valutával kasszírozni, illetve az elején még be kellett a vendégnek az IBUSZ-ban váltani a pénzt, aztán forintban fizetett, de később be lett vezetve, hogy valutával is kasszírozhatunk, és ha a vendég azzal fizetett, akkor kapott 20 % engedményt. Volt egy kis valutánk mindig zsebpénznek, borravaló... akkor még ilyen szobatiszta vendégek voltak, ahogy az öregek mondták, tudták, mi az a borravaló, mert máskor is akartak szobát kapni. Meg szép szobát. A törzsvendégeknek megvoltak a törzsszobái. Főleg reggel ment a kasszírozás 10-11-ig, üzenetfelvétel, ha a vendégnek pénz jött vagy csomag, azt átvettük, ha előbb megjött, beraktuk a csomagját a poggyászmegőrzőbe, amíg nem lett kész a szoba. Maiévhez kellett menni repülőjegyeket átíratni, konfirmáltatni. IBUSZ-ba kellett menni vonatjegyeket venni, ugye, nem a vendéget küldtük el a Keletibe bécsi vonatjegyért. Ez volt. Három műszakban. Az éjszakásokat kellett helyettesíteni, a két éjszakásnak az volt a privilégiuma, hogy az egyik szombaton volt szabadnapos, a másik vasárnap. Szombaton vagy vasárnap három portástanuló meg a legkisebb portás, mi helyettesítettünk. Zsinórban. Az összes szombat-vasárnapot. Napi érkezési jelentést kellett az éjszakásnak írni, aki belépett, annak ott volt a passzportja, név, szobaszám, útlevélszám, vízumszám, mind a nyolcvanat... éjjel ott ültünk, és két ujjal gépeltük. Alacsony szék volt, három nagy regisztrációs könyvet rátettünk, akkor elértük a pultot. De volt, hogy elálmosodtam, leestem róla. Esés közben az ember felébred. De úri hely volt az a porta, s tényleg ezt mondhatom az összes főnökömről is, Pákozdy úr volt az első, utána jött Bíró László úr, és aztán jött Rubovszky úr. Ezek mind-mind rendesek voltak. Rubovszky úrral volt 2-3 nézeteltérésünk, az egyiknél mondta is, ha nem tudunk együtt dolgozni, akkor alszik rá egyet, meg én is aludjak, de valami nagyon komoly vita volt, azt hiszem, a személyzeti étkezés minőségén. Az mostanra nagyon feljavult. Tavaly csináltak salátabárt 4-5 féle salátával, ami eddig nem volt, és kétféle főétel. 163
