Saly Noémi: Gellért 100 (Budapest, 2019)
Le a polgári csökevényekkel!
ban és gyomrában fakadó, már ismert forrásokat - Attila, Juventus, Hungária, Árpád, Mátyás, Beatrix, Diana, Hunyadi, Rákóczi, Musztafa stb. - is egy rendszerbe akarták foglalni. (Ezek táplálják a Rác és a Rudas fürdőt, az első háromnak a vize azon melegében kapható a Rudas melletti ivócsarnokban). Ugyanakkor le kellett fektetni a Kelenföldi Hőerőműből észak felé tartó távhővezetékeket, amelyek a mai napig viszik a meleget a Várnegyed épületeinek jó részébe. A harmadik megoldandó feladat pedig egy NATO-bombázás esetére szolgáló, 3000 férőhelyes légoltalmi bázis kialakítása volt, szovjet mintára. Ezt a hármat egyszerre tartozott szolgálni a közel egy kilométer hosszú alagút. Kilenc évig, 1969-től ’78-ig épült, keskeny nyomtávú vasúti sínt is fektettek bele. Az építkezés során találták meg az Aragonit- vagy Karfiol-barlangot, ahonnan járatok vezetnek a fölötte lévő Sziklatemplomba, illetve a szabadba, a Gellérthegy oldalába - ez utóbbi el van falazva, bejáratát általában nívós graffiti-arcok díszítik. Az alagút ritka alkalmakkor, vezetéssel látogatható. A belügyesek számára legkényesebb feladatokat ezekben az években bizonnyal a KGST 1967 decemberi, XXI. ülésszaka, majd a kommunista pártok 1968. március 3-án kezdődött nyolcnapos „konzultatív találkozója” adta, a világ hatvanhat kommunista és munkáspártjának küldötteivel. Ha már szóba hoztuk őket: a belügyi szervek a hidegháború, de az „emberarcú szocializmus” éveiben is így gondolkodtak: „...minden gyanús elem, hírszerző, nyugatos hazatérő stb. valahol utazik, valahol eszik és alszik. Ebből kiindulva hálózatot kell kiépíteni (...)fontosabb vasútvonalak, ill. vasútállomásokon, a nagyobb városok és helyiségek szállodáiban, vendéglőkben...” к kiemelt éttermekben, szállodákban, ahol sok külföldi megfordult, nemcsak a vendégeket, hanem az üzletvezetőket is megfigyelték, sok esetben az alkalmazottak, pincérek, mixerek jelentettek róluk, de még a A pincérek derékhada, 1968 (MKVM) 148 1968-1918
