Saly Noémi: Szerzetesek asztalánál (Budapest, 2017)
Szerzetesi szakácskönyvek
község - meg egy 2711-es dátumot, ami nyilván elírás, 1711 kell hogy legyen, s ezek szerint maga a kézirat annál biztosan korábbi. Két nagy egységben több mint 300 receptet, orvosi és háztartási tanácsokat is tartalmaz. Itt is elkülönülnek a húsos és a bojtos ételek. Külön fejezet szól a „betegeknek való étkekről”. Szerzetes állíthatta össze vagy másolhatta ezt is, mert a végén ott van az O.A.M.D.G. jelmondat-rövidítés. A Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárában bő százötven évig lapult szinte háborítatlanul egy rendkívül értékes kéziratcsomó: Némely étkek készítési módja, mellyet sok próba-tételei után, s tapasztalva is jónak talált és MF Jean Neubauer könyvébül-is ki-szedegetett Simái Kristóf K. O. Pap Körmötzbányán 1795. A művelt és termékeny piarista paptanárt (1742-1833) elsősorban arról ismerjük, hogy 1790-ben az ő Igazházi című darabjával indított az első magyar színtársulat. Szakácskönyvén tizenhét évig, 1795 és 1812 között dolgozott. Kiadásra szánta, de nemhogy életében, hanem egészen 2011-ig nem jelent meg nyomtatásban. Sok más érdekesség mellett ő közli az első magyar nyelvű kukoricás és krumplis recepteket (utóbbiból mindjárt négyet), és nála szerepel először ételben a paprika és a paradicsom is.