S. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)
12. Séta a drágaság palotájában
a rendőrőrsöt kellett mozgósítani a rend helyreállítására. Vidéken sem volt jobb a helyzet. Egy aradi kofa például dinnyét lékelt egy asszonynak, de amikor az nem fogadta el az éretlen gyümölcsöt, késsel az arcába szúrt. Egy hónapi fegyházat kapott érte. Egyszer egy újságíró megkérdezte a „vásárcsarnoki árust", hogy miért olyan drága az áruja. A következő választ kapta: „Jobbról is drágább lett, balról is drágább lett, hát nálam is drágább lett.” Egy parasztgazda szerint „az árak egymást taszigálták".5 „A vásárcsarnoki kofa olyan, mint a keresztespók. Vastag és mozdulatlan. Ül-ül és les. És jaj a gyanútlan légynek, ha bevásárolni megy hozzá" - írta Vulpes Az Estben 1916. június 11-én. Számtalan panasz érkezett a kofák visszaéléseiről: súlyhiánnyal adták el a portékát, felvizezték a tejet, mészport hintettek a savóba, hogy tejföl legyen belőle. Ócska koffert vagdaltak a kolbászhúsba, eladták a záptojást, vörösre festett korpát árultak paprika helyett, amelyről kiderült, hogy még a festék is hamis. Ok nem mondták el a kereskedők imáját: „Áldj meg engem a szeretet leikével, hogy hamis mértékkel meg ne károsítsam azokat, kiket testvéreimmé tett atyai nagy szereteted."3 4 Amikor 1916 őszén bevezették a heti két hústalan és egy zsírtalan napot, megnőtt a kereslet a főzelékfélék és a zöldségek iránt. 1917 júniusában a kofák már olyan magas árat kértek értük, hogy a Központi Vásárcsarnok igazgatósága új maximált árak megállapítását határozta el. Válaszul a kofák sztrájkba kezdtek: június 19-én a főzelék, a zöldség, de még a gyümölcs is eltűnt a piacról. A cseresznye kilója például korábban 520-360 fillér volt, a maximálás után legfeljebb 100 fillérért árulhatták volna. A kofák aznap be sem mentek a csarnokba. Az ármegállapító bizottság kénytelen volt kihagyni az új rendeletből az eltűnt zöldségféléket, amelyek ezután rögtön előkerültek a pult alól. Drágán ugyan, de árulták. A kofa-forradalom átterjedt vidékre is. A csípős nyelvű, fenyegetőző árusokkal nehezen bírt a hatóság. Szegeden egy elszánt rendőrfőkapitánynak sikerült megreguláznia a feldühödött nagykendős asszonynépet. Megtiltotta nekik, hogy 9 óra előtt összevásároljanak minden terményt, hogy azt busás haszonnal továbbadják. Zemplénben 3 Budapesti Hírlap, 1915. június 6. 4 Csiky Lajos: Hit, remény és szeretet könyve. Budapest, 1896. megszámozták az asszonyokat. Amikor kifizették a helypénzt, a piacbérlő fehér krétával számot írt (többnyire fekete) fejkendőjükre. Nagyváradon a városi tanács a kofák számára kis kék táblácskákat készíttetett piros számokkal. Aki nem tűzte a mellére, attól megvonták árusítási engedélyét. A vidéki piacokat ellepték a bécsi és berlini felvásárlók, akik túllicitálták az árakat. A gyümölcs külföldre szállítását nem korlátozták. Ami kevés megmaradt, azt az ugyancsak a csarnokban és a piacon vásároló katonaság vitte el. A vidéki termelők Pestre szinte semmit nem küldtek. Ekkoriban született a mondás: Pest éhen döglik, Ausztria jóllakik. A valóságban azonban a bécsiek is éheztek. Győri Aranka: Kofa. Képeslap 86 I MAGYAR KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI MÚZEUM
