S. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)
9. A trén táplálja a frontot
és 9000 vagon leszállításával voltak hátralékban, később pedig csak romlott a helyzet. 1916-tól a szénhiány is nehezítette a vasút működését. A háborúban a munkaerő, a nyersanyag és a szén hiányával együtt a vasúti szállítási zavarok okozták a hadászati jelentőségű gazdaság legfőbb problémáit. Az olasz frontra irányuló óriási csapat- és utánpótlás-szállítás 1917 őszén és 1918 tavaszán dicső haditettnek minősült. A hadműveleti területeken az előrenyomuló és harcoló csapatok számára forgalomképessé kellett tenni a vasútvonalakat. A vasút felderítése, a rombolt pályaszakaszok és műépítmények helyreállítása, megkerülő pályák, új vonalak, rakodók építése, pályafejlesztések elvégzése, a mozdonyok szén- és vízellátásának biztosítása, fűtőházak és műhelyek berendezése, a vonalak ellátása vasúti forgalmi személyzettel a cs. és kir. vasútezred feladatát képezte. Tábori vasutakat, drótkötélpályákat, vasúti hidakat és kompokat, páncélvonatokat építettek. A hadtápterületeken a vasútvonalak teljesítőképességének növelésére bővítették az állomásokat. Visszavonulásoknál mentették a javakat és romboltak. Az élelemellátásban fontos szerepet játszottak a tábori vasutak. Általában igen nehéz terep- és időjárási viszonyok között, sokszor az ellenség tűzhatása alatt, gyorsított tempóban épültek. A harctéren kezdetben minden használatba vett vagy épített vasutat - nyomtávtól, üzemmódtól függetlenül - tábori vasútnak neveztek, ami komoly zavarokat okozott. Az élelmezési utasítás a „futólagos tábori vasutak" nevet használta. A csapatok a tábori vasút igénylésekor nem feltétlenül azt kapták, amire gondoltak. Legfelső szintű szabályozás után a rendszeresített hordozható elemekből 70 cm nyomtávval épített vasutat „tábori vasútnak”, a 60 cm vagy kisebb vágánytávolságúakat pedig „segédvasútnak" - vagy „hordozható kisvasúinak" - nevezték. A hadsereg anyagából a megengedett könnyítésekkel épült rendes (1435 mm) vagy keskeny (0,76 m) nyomtávú, a szokásos forgalmi eszközökkel üzemeltetett vasút a „tábori jellegű rendes (keskeny) vágányú vasút", egyszerűbben „hadivasút" nevet kapta. „Mindezen megnevezésekhez mindig hozzáértendő az üzemnek a minősége is, úgymint ló-, gőz-, villamos- vagy gépkocsi üzemmel."13 Egyszerűbb volt a helyzet, ha az „albán exp15 A Hadsereg, 1917. 15. ressz" került szóba: mindenki az Albániában döcögő, 60 cm nyomtávú vasútra gondolt. A tábori vasutakat sokszor az utakra, a talajra közvetlenül ráhelyezve, alépítmény nélkül létesítették. Egy lóvontatású szerelvény általában 65 kétfogatú kocsiból állt, és legfeljebb 150 tonna terhet szállíthatott 5 km/óra sebességgel. Élelemmel egy munkásszázad két óra alatt rakta meg. Főként nagy átrakó és felvételező állomásokon, állásharcokban hadosztályoknál a csapatjárművek forgalmának tehermentesítésére használták. 1916-ban a lovak nagy részét hiányok pótlására át kellett adni a tüzérségnek és a vonatcsapatoknak. Ha nem volt ló, megfeleltek az ökrök is, vagy vontatásra végső soron maradt az ember. Szükségből motoros kocsikat fejlesztettek ki - ezzel a lóvasutak motoros tábori vasúttá alakultak. A kocsik 2,5 tonna hasznos terhet szállítottak 20-40 km-re, és képesek voltak 40-50 ezrelékes emelkedő leküzdésére. Igen jól pótolták a tábori lóvasutakat. A tábori vasutak megrongálták és szűkítették az utakat, korlátozták a kocsiforgalmat, terepen létesítve sok alépítményt és műtárgyat igényeltek, üzemeltetésük rakományátrakással járt, teherbírásuk csekély volt. Ahol csak lehetett, inkább helyreállították a rendes (keskeny) nyomtávú gőzmozdonyos vonalakat, vagy ilyeneket építettek. Gőzüzemű hadivasutakat általában a rendes nyomtávú vonalak meghosszabbítására vagy kiegészítésére használtak. Felsővezetékes villanymozdonyok alkalmazásával is próbálkoztak, de ezek a harci körülményeknek nem feleltek meg. Utánszállításra jól beváltak a sínautók és a könnyen szétszedhető vasúti teherkocsik (lowryk). A sínautókat (vágánygépkocsikat) nyomkarikákkal ellátott kerekeik és rögzíthető első tengelyük különböztette meg a tehergépkocsiktól. Hasznos terhelésük 4 tonna volt. Két, egyenként 8 tonna - később 10 tonna - teherbírású „lórit" vontattak. A háborúban a főként országúti forgalomra kifejlesztett benzin-generátor (benzin-elektromos) vonatot is alkalmazták a sínpályákhoz illeszkedő kerékabroncsokkal ellátva. A vonat gépkocsiból (generátorkocsi) és a közúti vagy vasúti használattól függően öt vagy tíz teherkocsiból állt. A pótkocsik közúton 5 tonna, vasúton 6 tonna terhet szállítottak. A gépkocsin elhelyezett 150 lóerős benzinmotor által hajtott 300 V üzemi feszültségű dinamó táplálta a teherkocsik kerekeire szerelt elektromoto-GULYÁSÁGYÚ És ROHAMSISAK | 65
