S. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)
7. Irány a front!
rusoktól. A vasúti étkezés során reggelire rántott levest, feketekávét vagy teát, vacsorára kolbászt, szalonnát, sajtot szolgáltak fel. Az ebéd 400 g húsból (egy húskonzervből) és 140 g főzelékből készült. Kenyérből 560 g természetben, 140 g váltságban (pénzben) volt illetményes. Az étkezőállomások nyugta ellenében szolgáltatták ki az ételeket a hozzájuk utalt csapatoknak. A tisztek térítés ellenében a legénységétől eltérő menüt kaptak. A beérkező szállítmányokat lehetőleg fedett helyen kellett étkeztetni 1-1,5 óra alatt. Itatásra 30, vízfeltöltésre legalább 10, szénfelvételre, mozdonycserére 15 percet biztosítottak. A lovaknak fajtától függően naponta 3-6 kg zab, 3-7 kg széna és 1 kg szalma járt. Az itatóállomásokat a harmadik mozgósítási naptól kezdve állították fel. Itatásra addig a vasútállomás szabványos berendezését használták. Néhány nagyobb vasútállomáson a harctérre vonulók étkezhettek a hadsereggel szerződéses viszonyban álló vasúti vendéglősökkel vagy egyéb vállalkozókkal üzemeltetett helyeken is. Az átvonuló csapatokat, sebesülteket és betegeket meghatározott összetételű, napi háromszori étkezésben részesítették térítés ellenében. Az egyénileg utazók élelmezésükről maguk gondoskodtak a részükre biztosított váltság (készpénz) terhére. A hátország élelmezési helyzetének romlása következtében 1915 májusában a vasúti étkezőállomásokon a húsadagot 220 g-ra, 1916-ban 180 g-ra szállították le. A kenyéradagból csak 400 g-ot adtak természetben, 300 g-ot pedig váltságban. Kávékonzervből nem kaptak eleget, és a minősége is romlott. A pótlásként adott teát az átvonuló csapatok csak rummal fogadták el, cukrot neheKőrösmezői határállomás. Képeslap zen tudtak szerezni hozzá. A tisztek és a legénység adagját egységesítették. A vasúti étkezőállomások a harctéri felvonulás időtartamára létesültek, de a hadi helyzet miatt a háború végéig fennmaradtak. Számukat még növelni is kellett, a kassai katonai parancsnokság területén például huszonhárom fejezte be a háborút. Elfoglaltságuk változó volt, a csapateltolások, átcsoportosítások lökésszerű terhelést jelentettek. Szolgáltatásaikat átvonuló német és török csapatok is igénybe vették. A német szállítmányokat minden kívánságukat teljesítve, a takarékossági intézkedéseket félretéve, bőségesen kellett ellátni. A török katonák élelmezését a sertéshús és a zsír tilalma nehezítette. Néhány szállítmányparancsnok még az általánosan használt főzőüstök ellen is kifogást emelt. A gyalog felvonulók alap- és mozgókonyha javadalmazást, valamint kétnapi élelmi többletkészletet vittek magukkal (hús, zsír, ital és széna nélkül). Élelmezésüket lehetőség szerint szállásélelmezéssel kellett biztosítaniuk. A teljes élelemadagot a szállásadóval vagy a községgel készíttették el. Ha ez nem volt lehetséges - például azért, mert sok alakulat állomásozott egy községben -, akkor vásárlással, a menettervben megjelölt, a felvonulási menetvonalon berendezett felvételezési állomások készletéből vagy a magukkal vitt élelemből fedezték szükségletüket. Az ételt a mozgókonyhákon készítették el. 1914 őszén a lombok ugyan lehullottak, de a katonák - a magas vezetői jóslat ellenére - nem térhettek haza. Beköszöntött a tél, a harcok folytatódtak. A közös hadügyminisztérium utasítására a kárpáti vasutak egyes Vasúti étkezőállomás. Emlékalbumból GULYÁSÁGYÚ ÉS ROHAMSISAK | 45