S. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)
19. Hadimargarin
préselték ki. A gyárat a Földművelésügyi Minisztérium és az Országos Központi Hitelintézet közösen alapította 1916-ban. A kereskedelmi miniszter 1916 szeptemberében megalakította a Magyar Olaj- és Zsiradékügyi Bizottságot, és rábízta az ország faggyú- és olajtermelését. Egy évvel később Hadik János közélelmezési miniszter rendeletet hozott a margaringyártáshoz szükséges fagygyű beszolgáltatása tárgyában. Az Országos Közélelmezési Hivatal 1917. június végén megállapodást kötött az Olaj- és Zsírközponttal (hadi) margarin nagy tömegű előállítására. Kibővítették a Bien S. Fiai gyárat, és újraindították a már tíz éve nem üzemelő budapesti Turul margaringyárat. Kilátásba helyezték egy harmadik gyár létesítését is. Az 1917. június 1. után forgalomba hozott havi negyven-ötven vagon hadimargarint elsősorban a bányák, gyárak, vasutak munkásainak és tisztviselőinek élelmezésére fordították. Ezután kaptak belőle a pékek, cukrászok, vásárcsarnoki árusok és a kiskereskedők - ez utóbbiak hetente legfeljebb 50 kilót. Margarint jegy nélkül lehetett vásárolni. A háború alatt 1 080 000 kg margarint adtak át közfogyasztásra. A sertészsír fogyasztásához szokott nagyközönség a zsírjegyre nem akarta elfogadni, idegenkedtek, sőt undorodtak tőle. Faggyúból és romlott kukoricából gyúrt pépnek, olajjá szagosított faggyúnak nevezték - nem alaptalanul. A kilogrammonként 11 koronás árat pedig magasnak tartották, hiszen a kiváló minőségű disznózsír árát is csak 9,40 koronában maximálták. A békeidők margarinja fehér, a vajjal könnyen összetéveszthető zsiradék volt, ellentétben az olajos, élénksárga színű hadimargarinnal, amely csak jól lehűtve őrizte meg félkemény halmazállapotát, így két-három hónapig volt eltartható. A sajtó panaszáradata miatt Hadik János 1917. november 5-én szakértőkkel helyszíni szemlét tartott a két pesti gyárban. A törvényszéki vegyészek megvizsgálták a kellemetlen ízű és szagú margarint, de egészségre ártalmas anyagot nem találtak benne. Megállapították, hogy több vizet tartalmaz, mint faggyút, pedig a teljes marha- és juhfaggyútermelést lefoglalták a margaringyártás számára. „A vizes margarinnak nincs tápláló ereje, csak a margaringyárosok híznak tőle" - állapította meg egy asszony.1 1 Pesti Napló, 1917. október 17. A külföldi margarinban 35 százalék marhafaggyú volt, a magyarban azonban mindössze 15-20 százalék, amelyet kukoricaolajjal egészítettek ki. Annál több volt benne (65 százalék) az elviselhetetlen szagú repceolaj (vagy napraforgó- és tökmagolaj), valamint a víz, legalább 15 százalék. Ettől lett a művaj nyúlós, lágy. Előfordult, hogy mire eljutott egy-egy vidéki városba, teljesen szétfolyt. A margaringyártáshoz friss, megfelelően kezelt fagygyúra volt szükség. A vidéki vágóknál, gyűjtőhelyeken lefoglalt faggyú napokig, hetekig várta, hogy a két gyárban végre feldolgozzák. Ausztriában és Németországban több üzemet bíztak meg margarin készítésével. Gondoskodtak a nyersfaggyú rendszeres és gyors beszállításáról. A mészárosok és hentesek javasolták a faggyúforgalom szabaddá tételét. Szorgalmazták, hogy a nyersfaggyú egy részéből egyszerű ételzsírt készítsenek. Békeidőben friss tejjel készítették a margarint. A hadimargarin minden ezer kilójához 3 kg kondenzált tejet, 50 deka liptói túrót és 8 kg sót kevertek. A kondenzált tejben és a liptói túróban lévő kazein néhány nap alatt megbüdösödött, és leülepedett a margarin alján. Ha a háziaszszonyok ebből készítettek rántást, az étel élvezhetetlenné vált. A margarint szükségből petróleumos hordókban hozták forgalomba. Sokat vártak tőle, de csúfosan megbukott. A hivatalos kommentárokon kívül egyetlen dicsérő szót sem kapott. 112 I MAGYAR KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI MÚZEUM Propagandaképeslap
