S. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)
18. Bádogos hús
Katonai élelmiszerraktár konzervkészlete. Fotó Garmadával fogy a konzerv a harctéren. Fotó cia Kereskedelmi Rt. a por alakban koncentrált „Не-Ka" Burgonya Erőtáplevest 50 kg-os zsákokban. Hirdetésük szerint 1 kg porból hatvan-hetven tál levest lehetett készíteni. A részvénytársaság húskonzerveket is kínált a harctérre. Bortnyik Sándor „Minuta" teakivonat reklámplakátján magyar és német katonák együtt teáznak a tábortűz mellett. A folyékony konzervteából egy-két evőkanálnyit öntöttek negyed liter forró vízbe, és már készen is volt a rumos, cukros tea. A plakáton ábrázolt tábori palackot egy koronáért árusították Pesten Lukács Sándor cukrászdáiban, Szimon István csemegeboltjaiban, a Párisi Nagy Áruházban, a vasúti vendéglőkben és még sok más helyen. A katona tartalék élelemadagjában egy 200 grammos húskonzervet (marhagulyást, leveshúst, majoránnás, köménymagos húst, marhasültet) vitt magával a borjúban. Előfordult, hogy hármat-négyet is cipelnie kellett. Ha a gulyáságyú lemaradt, és a katona engedélyt kapott a tartalék adag elfogyasztására, „konzervskatulyából" evett. A „konzervát" („pikszis húst'', „bádogos húst”) bicskájával nyitotta ki - ha az nem volt, a szurony is megtette. A gulyáskonzervet felmelegítve kellett elfogyasztani, hidegen súlyos bélbajokat okozhatott. Néhány katonaorvos szívesen kivonta volna a hadsereg élelmezéséből. 1914 szeptemberében a keleti fronton gyöngyélet köszöntött a 15-as jászkun huszárokra: a táborhelyük közelében álló konzervgyár igazgatója, hogy megakadályozza a készletek orosz kézre kerülését, kinyittatta a raktárakat, és a legénység kedvére lakmározhatott a „szelencés eledelekből". Máskor az öröm ürömmé vált: az 1908-ban gyártott Weiss Manfréd-konzervektől megbetegedtek a katonák, néhányan meg is haltak. Tragikus konzervfogyasztást örökített meg visszaemlékezésében Franyó Zoltán: „Alássan jelentem, éhes vagyok, hadd fogyasszak el egy rezervporciót - kérlelt Gefreiter [őrvezető] Faragó István. - Tessék megengedni, mert úgyis lepuffant a muszka, és akkor még a másvilágon is szégyellném magamat, hogy neki cipeltem oly soká a flájskonzervát [húskonzervet]. És már bele is döfött bajonettjével a bádogfedélbe. - Zzz - muzsikáltak a golyók, és Gefreiter Faragó István hátravágódott a hóban. A konzervdoboz nagy ívben repült ki a kezéből, és a hasa táján hirtelen nagy, sötétpiros folt festette meg a fehér vászonköpönyeget. Haslövést kapott... Nem nyöszörgött, az ajka alig mozgott az elhaló pihegésben. Mintha mosolygott volna is egy kicsit elégedetten, hogy az oroszok nem találnak konzervet a kenyértarisznyában.''3 1915. március 18. Emlékezetesen szomorú nap volt ez a kiéheztetett Przemyálben. A vár feladása előtt még utoljára élelmet osztottak a katonáknak. Mindenki hat tábla cvibakot és hét „bádogos húst" kapott négy napra. Tamássy Árpád altábornagy seregének jutottak az utolsók, fejenként már csak két doboz. Halálbüntetés terhe alatt megtiltották, hogy a konzerveket egyszerre fogyasszák el. Mégis sokan nekiestek bajonettel, mohón mindet felfalták. Az agyongyötört gyomrok nem mindig bírták, sokan ottmaradtak. A többi ment előre: kirohanni! Egy kilométert tudtak csak haladni egy óra alatt... „Borzalmas gondolat, hogy az a kiváló, jórészt honvéd várőrség fegyvert, ágyút összetörve kapitulálni kénytelen, mert a vár nem volt elég élelemmel ellátva. Még egy ka-3 Franyó Zoltán: A kárpáti harcokról. Budapest, 1918. GULYÁSÁGYÚ ÉS ROHAMSISAK I 109