Saly Noémi: Nekem soha nem volt otthonom... Krúdy Gyula budapesti életének színterei (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 2013)

Óbuda

„Az az ember, aki nem ebédelt, nem sokat jelent ezen a világon..." A

kiállítás második szobájában patinás szállodáktól füstös kiskocsmákig, a zugligeti Fácántól a budafoki Kutyavilláig, az ódon Zenélő Órától a modern nagykávéházakig tekintjük át Krúdy szemével a város asztalait és ágyait. Ahogy élete nagyrészét otthontalanul élte le, az ételt-italt is többnyire fehérkötényes vagy frakkos pincér tette elébe. Sokszor csak bóbiskolt egy sarokban, de mégis mindent látott. Az arany gallért a söröskriglin, a velőscsontokat és zellereket, pezsgőket és sós mandulákat - mögöttük pedig a kocsmáros borvirágos orrát, az öreg pincér sajgó lúdtalpát, a szakácsné verejtékét és az éhségtől sápadt örömlányok talmi ékszereit. Az írásaiban megjelenő többszáz budapesti helyszín jónéhányáról múzeumunk is őriz anyagot. Egyrőkegyről többnyire keveset. Ám így együtt mégis képet adnak arról, milyen is volt a főváros vendéglátása a 20. század első harmadában. • Gondolataiban villámgyorsan futott végig az összes Kocsmákon, Kávéházakon, ahol meg szokott fordulni. A Poldi szigorú tekintetétől már évek óta kénytelen rettegni, míg a »Vörös Béká«-nál minden poharat készpénzzel kell fizetni. A »Csigá«-ban számlája olyan tisztes és hosszú, mint egy százesztendős ember szakálla, míg a »5zerviták«-nál a hosszú asztal mostanság az ellenséges írói tábor birtokában van. Kétségek és remények között vesztegelt az utcasarkon... A KÖLTŐK ARAITYKORÁBŐL 48