Saly Noémi: Nekem soha nem volt otthonom... Krúdy Gyula budapesti életének színterei (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 2013)

Szállodáról szállodára

Foglalkozás nélküli és aktív színésznők, asszonyok és leányok, akik szerényen költik el uzsonnájukat a kávéház sarkában, szinte grőfnékká szépültek az új világításban. Ah, tisztességesnek, előkelőnek, megközelíthetetlennek látszani: ez a vágya minden pesti nőnek, aki néhányszor megfeledkezett magáról. Mintha valamennyinek új ruhája lett volna - a közbecsülés ruházata. Mintha egyszerre, egy nap alatt elfelejtették volna, hogy tegnap még egy idegen úr megszólítását fogadták a mellékutcában. Gőgösen, finomkodva és nagy önbizalommal »szálltak« az új szállodára, amelynek fekvése a mágnásnegyed és a kaszinó szomszédságában bizonyára bearanyozta volna megkopott tollazatúkat. Kimustrált, öreg csatalovak fennhangon és fennhéjázva telepedtek a W. Lajos korabeli székekre, és a szőnyegeken teljes biztonsággal óhajtottak lépkedni közismert hölgyek, akiket a »Tarantella« kávéházban sem szolgálnak ki már az utóbbi időben. Az angolok ellenben védekeztek. Szívósan, elszántan, életre-halálra, hisz a legdrágább holmijukról, a jó hírnevükről volt szó. A pincérek fagyos arccal fogadták az ostromot, szinte megkövült nyugalommal nem teljesítették a megrendeléseiket, azt lehetne mondani, hogy titkos jeladás fogadott minden vendéghölgyet, és hiábavaló volt mosoly, fenyegetés, lárma, erőszakoskodás - a hölgyeknek vissza kellett menni az utcára, régi kis kávéházaikba és eldugott asztalokhoz. (...) Kár, hogy hamarosan befejeződött a hadjárat, és elnéptelenedtek a termek, az ostromot visszaverték, gyanús hölgyek nem könyököltek az ablakra, és lassan, bátortalanul, óvatosanjelentkezett az első úri társaság, amely a jól kiszellőztetett szobákban elfoglalta helyét. PESTI LEVELEK, 1914. MÁJUS 10.