Saly Noémi (szerk.): Gorka Lívia keramikusművész (Budapest, 2010)
Kollin András: Köszöntő
Köszöntő Gorka Lívia az ötvenes évektől négy évtizeden át a modern magyar kerámiaművészet egyik legmeghatározóbb alakja. Munkásságáról mindeközben csak egy 1979- ben megjelent vékony kiadvány szól, holott művészete és életszemlélete teljesen új színt hozott a magyar kerámia világába, alkotásai pedig igen keresettek a műkereskedelemben. A művészi pálya adott volt számára: édesapja, Gorka Géza, a modern magyar kerámia egyik legnagyobb mestere mellett nem volt nehéz jó szakmai alapokra szert tenni. Azonban míg apja a fazekasmesterséget tekintette művészete alapjának, Gorka Lívia sokkal össszetettebben, anyagokban, technikákban gondolkozva, mindig valami újra törekedve alkotott. Eltérő művészi beállítottságuk, erős egyéniségük és habitusuk ütköztetése jótékonyan hatott pályafutására. Igazán szuverén művész: édesapját tartja egyetlen mesterének, tanítványa viszont nincs... Már pályája elején elszakadt a népi gyökerű kerámiától és a fazekasmesterség kötöttségeitől, korongozás helyett kézzel építette tárgyait, melyek így önálló, egyedi műalkotásokká váltak. Az 1950-es, '60-as években gyakori, sokszorosított iparművészeti tárgyaknak hátat fordítva kezdettől egyedi mázakkal, technikákkal kísérletezett. Tehetsége és ambíciói révén alkotásai kiemelkedtek az átlagos iparművészeti formavilágból. Nagyon hamar kialakult saját, egyéni stílusa, amely itthon és külföldön egyaránt ismertté tette. Mindezek miatt természetesen meg kellett küzdenie a szakmai és emberi féltékenységgel, amit csak erősített, hogy nem volt hajlandó „beállni a sorba”, mindig külön úton járt. A tudás és tehetség mellett ehhez az a hihetetlen akarat, eltökéltség és alázat is kellett, amellyel szakmáját életformává alakította. A hatvanas évek közepére anyag- és formakísérletei már túllépik a kerámiaművészet általános határait. Az agyaggal való kísérletezés során eljut arra a szintre, ahol korábban mások nem jártak: magas hőfokon kiégetett, különböző színezékekkel kombinált kőagyag- és samott-tárgyai külföldön is érdeklődést keltenek. Ezekbe a munkáiba beépítette a nyugati és távol-keleti tanulmányútjain szerzett tapasztalatait. Az ott szerzett inspirációk és ismeretségek végigkísérték pályáján. A hetvenes évektől egyre inkább plasztikákkal, egyedi műalkotásokkal kezd foglalkozni, ezek a tárgyai - bár alapanyaguk továbbra is az agyag — már inkább a szobrászművészet körébe tartoznak. Kiforrott, semmivel össze nem téveszthető alkotások ezek, melyek méltó módon teszik fel a koronát életművére. Érett művész munkái, magukon hordozzák szellemiségét, gondolkodását, és a szabadság szeretetét sugározzák. Utolsó egyéni kiállítására 1987-ben került sor: a Vigadó Galériában rendezett tárlat óta tárgyai nem jelentek meg a nyilvánosság előtt. Visszavonultan él férjével egy csendes Balaton-felvidéki falucska zsákutcájának végében, egy takaros kis parasztházban. A szakma és a közélet megfeledkezett róla. Művei hazai és külföldi gyűjteményekben rejtőznek, s bár műgyűjtők serege verseng egy-egy egyedi darabért, őt magát és egyedülálló életművét teljes csend övezi. Mi most arra vállalkozunk, hogy a magunk szerény eszközeivel bemutassuk az idén 85 éves művésznő életművét, pályájának állomásait. Alkotói tevékenységének minden korszakából igyekeztünk méltó darabokat felsorakoztatni, a kezdetektől egészen az utolsó művekig. Eredeti fotókon és újságcikkeken keresztül nemcsak őt szeretnénk bemutatni, hanem a kort is, amelyben alkotott. E keretek és korlátok között szemlélve világlik ki igazán művészetének jelentősége. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban rendezett életműkiállítással születésnapját is köszöntjük. Isten éltesse, Művésznő! Kollin András 5
