Kovács Ferenc et al.: Fardagály és kámvás rokolya. Divat és illem a 19. században (Budapest, 2010)

A dísz-magyar öltözetről

On Hungarian Formal Attire

évet reprezentáló műtárgyakat. Az 1893-ra elkészült javaslat készítői a főbb korszakokat bemutató történelmi felvonulást is terveztek, az ország minden rendjével. Nők és férfiak egyaránt színes, díszmagyar öltözeteikben pompáztak. A tudós történészeken és művészeken kívül szabómesterek is foglalkoztak a ruhaegyüttesek megtervezésével. Kétségtelen, hogy a díszmagyar történetének csúcspontja ez, ugyanakkor azonban, virágkorának végét is jelenti. Mindannyiuk igyekezete méltánylandó, az eredmény azonban viselettörténeti szempontból sok esetben vitatható, hiszen szervetlen megoldások sokaságával is találkozunk. A férfiak számára készült öltözetek gazdag emlékanyagának ismeretében úgy látjuk, hogy két alaptípus különböztethető meg. Az egyik a korábbi évtizedekhez hasonló díszruha, többnyire sötétszínű bársony mentéből, világos selyem dolmányból és a mente színében készült kötött nadrágból állt. A színek jellemzően bordó-szürke, sötétkék-csontszín, de a nagyon tetszetős és elegáns sötétlila-rózsaszín színösszeállítást is megtaláljuk. A másik típus a középkori vagy kora-újkori hagyományokból válogat. Ennek eredményeképpen egyre gyakoribbak azok a részletek, amelyek dekorációvá váltak: például paszomány-rátéttel imitálták a szabásvonalakat, kézelőket. A menték, mint szőrmés, díszes drapériák függtek viselőjük válláról, ékköves gombjaik dacára nem voltak összegombolhatók sem elöl, sem pedig az ujjak hasítékainál. A hölgyek közül azok, akik már az 1867-es koronázást is megérték, ugyanazt a díszruhát viselték, de a divat hatására átalakították; kivették a krinolint a szoknya alól, és az udvar előírása szerint nyakbetétet helyeztek a dekoltázsba. Az ünnepségre invitáló meghívón ugyanis a királyné óhajának megfelelően előírták a zárt, <aia„inontant’ ruhaderék viselését. Erzsébet királynét - aki Rudolf fia halála óta gyászt viselt, ezért fekete díszmagyarban jelent meg az ünnepségen - Strelisky örökítette meg az általa kompilált fotón.

A díszruhák előállításához elsősorban a szabó, de a szűcs, a gombkötő, a paszományos, a csizmadia, a hímzőmester, néha a süveges vagy kalapos, a csipkevarró vagy -verő és az ötvös értő tevékenysége, sőt együttműködése is szükséges volt. A női szabócégek közül három jelentős szalon működése átfogja a 19. századot. Az elsőt 1829-ben alapította Alter Antal, aki aztán 1836-ban Pesten, a Váci utca 10. szám alatt megnyitotta divatcsarnokát. A század derekán társult egy rokonával, onnantól kezdve Alter és Kiss néven forgalmaztak. A szalon két üzletvezetője, Monaszterly és Kuzmik 1858-ban önálló céget alapított. Évente kétszer-háromszor jártak Párizsban, de előkelő vevőkörük díszmagyar ruháit is náluk rendelte. Girardijózsef 1875-ben alapított ruhaszalonjának tevékenysége átnyúlik a századon, előkelő vevőköre külföldről is megkereste, műhelye a Koronaherceg utca 1. száma alatt működött.

A reformkor három híres szabómestere közül talán Kostyál Adám a legismertebb, aki annak ellenére, hogy női és idegen divatú férfiruhákra szakosodott

dark-coloured, velvet pelisse, a light silk dolman and woven trousers in the same colour as the pelisse. The colours were typically bourdon and grey or dark blue and ivory, but we can also find the very pleasing and elegant dark purple and pink colour combination. The other type picks from the medieval or early-modern traditions. As a result it becomes ever more common to see details which have become mere decoration: for instance seams and cuffs were imitated by added piping. The pelisse hangs from the wearer’s shoulders like fur-lined, decorative draperies; irrespective of their ornate buttons, they could be fastened neither at the front, nor at the split in the sleeves. On the part of the ladies, those who had been lucky enough to attend the coronation of 1867 usually wore the same formal dress, but had it adapted to fit the latest fashion; they removed the crinoline from under the skirt and covered the décolletage with a neck lining in accordance with the wishes of the royal court. For invitations to state receptions and formal events made closed, “montant" dress bodices compulsory at the request of the queen. Strelisky captured Queen Elizabeth, who had been in mourning since the death of her son Rudolf and so wore black Hungarian formal dress, on the photograph of his own composition. The making of formal dress required not just the tailor, but also the expert work of the furrier, the button-maker, the braid-maker, the boot-maker, and the master embroiderer and sometimes that of the hat or cap maker, the lace maker and the jeweller, and often the cooperation and interaction of all of these craftsmen. Of the ladies' tailoring firms the activities of three major salons span the 19th century. The first was opened by Antal Alter in 1829, who later opened his Fashion Hall in Pest at 10 Váci Street. In the middle of the century he went into partnership with one of his relatives and traded from then on under the name Alter and Kiss. The two managers of the salon, Monaszterly and Kuzmik, set up their own business in 1858. They travelled to Paris two or three times a year to keep up with the latest fashions, but their exclusive clientele ordered their Hungarian formal attire from them also. József Girardi s fashion salon, opened in 1875, reaches beyond the century. His elegant customers often travelled from abroad to visit his studio at 1 Koronaherceg Street.

Of the three renowned master tailors of the age of reform, perhaps Ádám Kostyál is the most famous. Despite beginning work as a master “German tailor" making ladies' and foreign-designed gentlemen’s garments, he is regarded as one of the creators of Hungarian formalwear. He gained citizenship of Pest in 1828 and opened shop in Kígyó Street. In his heyday he worked with 50 assistants and rose to become one of the most affluent citizens of Pest. His rival, and often partner in debate, Vencel Klaszy, “Hungarian tailor", was the other significant master craftsmen of the era. He thought Kostyál was ama-