Kovács Ferenc et al.: Fardagály és kámvás rokolya. Divat és illem a 19. században (Budapest, 2010)
Az öltözködés története 1840 - 1900
AZ ÖLTÖZKÖDÉS TÖDTÉNETE 1840-1900 dereka kissé magasított, a kívágásfyi'sü vagy berthe (csipke- vagy hímzett gallér) takarja. A díszítések túlfokozottak, mindenütt fodrok, csipkék, szalagok, masnik, művirágok. 1872-től a szoknya alul kezd keskenyedni, és 1876-ig évről évre egyre több abroncsot elhagyva teljesen elveszti bőségét. A ruhák anyaga nemes, mélytüzű bársony, nehéz atlasz, puha teveszőr, angórakecske selymes szőréből készült mohair, nyáron pedig muszlin, organdi és selyem. Szeretik a vidám mintákat. Kétféle kabátot hordanak: vagy a rokokó contouche-t utánzó, bő hátút, vagy a férfias szabású, kihajtott gallérú redingotot. A hajviseletek súlyos fonatokkal feltornyozott nagy kontyok A túldíszített ruhákkal ellentétben az ékszerek egyszerűek: keskeny bársonyszalagon zománcos medálok. A fejtetőn kendőszerű, csipkés főkötőt vagy ferdén a homlokba húzott kalapkákat hordtak szalagokkal és fátylakkal. A szűk ruha (1877-1881) 1877 táján eltűnik a tuműr, uralmát felváltja a szűk ruha. Nyaktól térdig olyan feszes volt amennyire lehetett, nehogy a hölgyek nagy lépésekkel elrontsák kecses járásukat. Amíg valaki járni tud, addig nincs elegánsan felöltözve'', írja a Magyar Bazár 1877-ben. Az egybeszabott príncesszruha a társaságbeli nő legkedveltebb viseletévé válik. Azonban egyáltalán nem igényel kevesebb anyagot, mint turnűrös elődje. A szoknyák hosszú uszályosak, és bodrokkal, berakott ráncolással, hátul általában nagyobb szalagcsokorral ékesek. A csipkék, szalagok özöne helyett szelíden sugárzó gyöngyhímzés vagy zseniliaszövés díszíti a komoly, szinte férfias szabású öltözeteket. A magasan záródó, keskeny „rüsszös” nyak és kézelő, amelyet néha hímzett vagy csipkés szegélyű nyakkendő egészített ki, a puritán egyszerűségű achát vagy onyx melltű csak fokozta az akkori divat apácás egyszerűségét. A báli ruhák fémszálas tarlatánból, csipkéből, könnyed selyemből készülnek Diszkrét kivágásukat csipkedísz fátyolozza el, keskeny uszályukat művirág-csokrocskák övezték. Az eladó leányok fehér vagy színes báli ruhában jelentek meg a mulatságokon. A menyecskék, ha még oly fiatalok is, az akkori túlzóan komoly irány szerint fekete, barna vagy szürke selyemben. A báli belépők hattyú- vagy hermelinszegélyes préselt bársonyból vagy selyemből készültek Szabásuk kendő- illetve menteformájú volt. A kabátok testre szabottak, hosszabb vagy rövídebb fazonúak. A második tuműr (1881-1890) A szorosan vett szűk szoknya csak rövid ideig uralkodik. Már 1879-ben erősebben redőzik a szoknyát a csípőnél, és 1881 -ben újból előtérbe lép a rövid ideig elhanyagolt turnűr, mostani nevén Cul de Paris, azaz párizsi fenék’. Ez Szalag, ruhadísz, 1880-as évek, MNM Bow, dress decoration, 1880s, HNM The first Bustle (1869-1876) The year 1870 meant not only a great change in Parisian life, but also the end of an era in the history of fashion. The reign of the beautiful Empress Eugenia, the “Empress of Paris” came to an end on a cold and foggy September morning. The queen of fashion flees for her lifeonfootandonthis occasion she, who had dresses, gowns and cloaks made for her by the hundreds, didn’t even have time to get properly dressed. Clutching her little jewellery box and with a shawl on her shoulders, the celebrated empress escapes down a spiral staircase and manages to avoid the fate of Marie Antoinette at the last minute. Her favourite piece of clothing, the crinoline, had already met its end a year earlier: the tournure and the tight skirt displaced it. The toumure or bustle, a horsehair cushion worn under the skirt (know in Hungary as a fardagály or “rump enlarger”) lent ladies an unnatural profile. It also, however, allowed tailors to imitate the folds and pleats of curtains, tapestry and furniture upholstery on dresses. The skirt section was usually made up of three parts: the main skirt, which reached down to the ankles and was decorated with several frills or piping at the hemline, the pinafore, which was tied to the waist at the front and pleated in a backwards direction, and the short tunic or polonaise, which was puffy, lifted from the inside using ribbons and with several tiers. The contour was provided by the small, hooped petticoat and the rump-enlarging cushion worn underneath. The narrow, unemphasised shoulders and the simple, sewed-in sleeves accentuated the image of frailty. The narrow waist of the dresses is lifted a little; the seams are hidden by a fichu or a bertha (a lace or embroidered collar). Decoration is overemphasised, with frills, lace, ribbons, bows and flowers everywhere.
