Kovács Ferenc et al.: Fardagály és kámvás rokolya. Divat és illem a 19. században (Budapest, 2010)

Egy kis 19. századi illemtan

Egy kis 19. századi illemtan

bajnál elég sokan jelen kellett hogy legyenek: a küzdő feleken kívül azok segédei, a szemtanúk, orvos (esetleg több is) és az egész szertartás irányítója, a párbajvezető. Jobb esetben az orvosnak nem akadt teendője.

Sokféle konfliktus vezethetett párbajhoz, de természetesen mindnek más súlya volt. Az egyszerű sértésnél nagyobbnak ítélték a gyalázást, annál is nagyobbnak a tettleges bántalmazást, a legsúlyosabbnak pedig az erkölcsi vagy a családi életet fenyegető sértést. Figyelembe kellett venni, hogy a sértés szándékos vagy csak véletlen volt-e. (Érdemes megemlíteni, hogy ha a a 19. század végén valakit „lepalócoztak”, az párbajért kiáltó sérelemnek minősült.)

A sértett mindegyik esetben meghatározott jogokkal rendelkezett. Egyszerű sértés esetében fegyverválasztás, gyalázásnál fegyverválasztás és a szabályok lefektetése, tettlegesség esetén pisztolypárbaj, a távolság meghatározása, saját fegyverének használata illette meg. A becsületet csakis párbajjal lehetett visszaszerezni, a sértő fél pedig köteles volt elégtételt adni - kivéve, ha bocsánatot kért, és azt a sértett elfogadta. Ha a bocsánatkérés nem következett be, a párbajra hívás levélben vagy elküldött segéd(ek) útján történt meg. A felek kétkét segédet választottak, személyük igen fontos volt, mivel ők állapodtak meg a párbaj feltételeiben, és a fegyverekről is nekik kellett gondoskodniuk.

Kit tekintettek a korban párbajképesnek? A történelmi és születési arisztokrácia tagjait, presztízs alapján a hivatali kart, szerzett jog alapján az úri középosztályt, a katonákat, a karpaszományosokat (érettségizett önkénteseket) és az egyéves önkéntes-tartalékosokat, akik polgári élet éltek.

A párbaj fegyvere kard vagy pisztoly volt. Kardpárbajnál olasz karddal vívtak, míg a pisztolypárbaj során választhattak sima, illetve vont csövű fegyver között (az utóbbinak nagyobb a találati pontossága). Kardpárbaj esetén lehetett szúrás nélküli vagy szúrással történő sebzési módszert választani. A lágy részeket megelőzően védőkötésekkel, „bandázzsal” látták el. Pisztolypárbaj történhetett közeledéssel, ekkor egy meghatározott pontig kellett előrelépkedni, és megadott jelre célozni. A másik variáció a meghatározott helyről történő lövéskísérlet volt, 15-50 lépés távolságról. A töltést a segédek végezték, a felek háromszor lőhettek, a küzdelem pedig első vérig tartott A párbajok - annak ellenére, hogy ilyen sok érintett tudott róluk - titokban, elhagyatott városszéli helyeken vagy a „lovagias ügyeknek” teret adó vívótermekben zajlottak. Ez egyáltalán nem volt kockázatmentes, ugyanis a büntetőkódex a párbajozást és az azon való részvételt már 1879-től fogházzal büntette. A puszta megjelenésért, segédkezésért hat hónap, a párbajra való kiállásért egy év járt. Ha az egyik párbajozó csak megsebesítette a másik felet, két évet, ha megölte, öt évet kaphatott. A jelenlévő orvos nem volt büntethető, mivel csak kötelességét teljesítette. Párbajbíróság járt el az ügyekkel kapcsolatban, a katonatisztek maguk választhatták meg hogy melyikhez kerüljenek. A párbajokról

The duels - despite the fact that so much is known about them - were conducted in secret, in secluded locations at the edge of the city or in fencing halls that supported “affairs of valour”. This was not at all without its risks, as according to the criminal code, taking part in a duel was already punishable by a term in prison as early as 1879. Simply appearing or acting as second in a duel meant six months, while actually taking the spot to begin the duel incurred a penalty of one year. If one of the duellists only injured his opponent he got 2 years, but if the wound was fatal his reward was up to five years in prison. Doctors present were not punishable, as they were only doing their duty. Special duelling courts dealt with offences and army officers could choose which one they wished to be heard by. Records were kept of each duel, which had to be authenticated by the signatures of witnesses. Sometimes duels came to a sad end despite the fact that neither of the combatants actually managed to hit each other. According to the report in the Hazai és Külföldi Tudósítások (Homeland and Foreign Reports): “In Paris a pistol duel was held between a lawyer and a merchant. Despite the bitter cold both removed their topcoats and shot at each other twice without effect. Both died 14 days later on account of a cold.”

Engagement and Marriage

After the much awaited T do!” had been spoken and the two families had both given their permission for the marriage, they set the date for the engagement. Flowers had to be sent to the house of the young lady in the morning and the exchange of rings took place before lunch. The bride-to-be gave her groom a small medal containing her image. The young couple were not allowed to remain alone until after the wedding itself and the girl’s mother or an older, female relative usually “guarded” the bride. A dowry was also given away with the bride, which in addition to the compulsory undergarments and bed linen might also include furniture, crockery, porcelain, silverware or even a savings bank account book, which provident fathers had opened at the time of their daughter’s birth for this very purpose.

A few days before the wedding it was the custom for the groom to send a pretty piece ofjewellery to his bride, being careful that it was not so valuable as to be seen as bragging. It was also usual for the bride to give keepsakes to the brides ofhonour and her witness (or witnesses, there were often several). Invitations were posted eight days before the wedding. On the day of the wedding the groom sent another bunch of flowers to his fiancée. The brideto-be and her witness (usually an older, respected relative, or a friend of the father) travelled to the wedding by carriage, followed by the groom in a second carriage and then the rest of the family and wedding guests in several