Tészabó Júlia - Török Róbert - Demjén Bence: „A Babatündérhez”, a budapesti játékkereskedelem története, 2009. november 20 - 2010. június 7 időszaki kiállítás (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 2010)

NÉHÁNY JELENTŐSEBB JÁTÉKKERESKEDŐRŐL - Rippel Károly

Rippel Károly játékkereskedése, 1835-1931 Ferencz József tér 6., Váci utca 3./ 28., Deák Ferenc utca 12. A Rippel-féle játákkereskedés egyike Budapest legrégibb, mindig játékkereskedésként - és nem nürnbergiáru-kereskedésként - be­jegyzett cégeinek. Egyben az egyik leghosszabb életű is. Mindvégig Pest belvárosában volt, ez biztosította a hosszú fennmaradást, nem is volt szüksége intenzív reklámozásra, hiszen sosem nőtt nagyra, mindig kicsi, de stabil családi cégként működött. Az üzlet, amelyet alapítója 1880 és 1886 között „Rippel és Stinner játékkereskedése" néven közösen jegyzett sógorával, Stinner Sándor játékkereskedővel, kezdetben az akkor Ferencz József térnek nevezett Roosevelt tér 6. számú házában működött. A két társ szétválik, Stinner 1888-ban már önállóan vezeti a József téri üzletet, a Rippel-féle kereskedés címeként pedig a Váci utca 28. és Kishíd utca 12. (Türr István utca) szerepel a címjegyzékekben, majd 1899-től már csak ez utóbbi. 1901-től a Váci utca 3. szám alatt találhatjuk, ami nem bizonyltja, hogy elköltözött, inkább az utca átszámozásának következménye lehet. Rippel játékboltjának két utcára néző kirakatai a vásárlóutca kiemelt részén lévő, de nem nagy üzletről tanúskodnak egy régi fényképen. A leginkább címjegyzékekben fellelhető adatokon kívül fennmaradt az üzlet szép, rajzos számolócédulája s néhány hirdetése is. 1910 decemberében arról is hirdetéséből értesülhetünk, hogy „Rippel játékkereskedését a Deák Ferenc u. 12. alá helyezte át". Ez is maradta címe 1931-es megszűnéséig. Az alapítóról nem sokat tudunk. 1905-ben bekövetkezett halála után a cégbejegyzések tulajdonosváltásról tanúskodnak. Rippel unokahúga, özv. Gast Ignácné Stinner Irén Ilona Antónia játékkereskedő az elhunyt végakarata szerint átveszi az üzletet. Az asszony 1909-től már új házastársával, Kott Boldizsárral közösen jegyzi a céget, megőrizve a patinás „Rippel Károly játékkereskedése" nevet. Kott Boldizsár 1930-tól a bolt 1931-es megszűnéséig már egyedüli bejegyzett tulajdonos. Míg maga Rippel a jegyzékek szerint a Gizella téren, majd a Hajó utcában lakott, a Stinner cég leszármazottja újbóli házasságkötéséig a Wurm utcában (ma Szende Pál utca). A Buza Péter által Rippel-féle házként azonosított Báthory utca 18. Kott Boldizsár lakhelye volt, az RK monogram talán arról tanúskodik, hogy maga Rippel építtette, s azt az új tulajdonosok házasságkötésük után a céggel együtt birtokolták, vagy ekkoriban vásárolhatták meg, és a homlokzatra is ekkor került a monogram. A Kertész Tódor cégnél tanult játékkereskedők között szerepel Kott Bódog neve. A nevek külön­böző írásmódja nem szokatlan, így elképzelhető, hogy a régi játékkereskedői hagyományokon nevelődött Kott tulajdonképpen beházasodott a Rippel-Stinner-féle üzletbe. Neve az üzlet meg­szűnése után sem tűnik el a játékkereskedők közül: a „Meseország" néven ismert jelentós a Rippel-féle játékbolt a pesti Belvárosban, шо-esévek Corvin áruházi játékosztály vezetőjeként emiitik. Károly Rippel' toy shop in downtown Budapest, around 1890 63

Next

/
Oldalképek
Tartalom