Tészabó Júlia - Török Róbert - Demjén Bence: „A Babatündérhez”, a budapesti játékkereskedelem története, 2009. november 20 - 2010. június 7 időszaki kiállítás (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 2010)
A JÁTÉKKERESKEDELEM FEJLŐDÉSE - Moskovszky Éva: Dédapám és a kraxler - A játékboltok megjelenése Európában
A játékboltok megjelenése Európában Budapest csak a 19. század második felétől kapcsolódott be a játékboltok európai fejlődésébe, ám a nagy üzletek árukínálata a kiterjedt import következtében nem sokban maradt le a nyugatabbra működőkétől. Ugyanakkor az eltérő történelmi körülmények miatt egy éles különbség mutatkozik: míg az európai fővárosok régi nagy játékkereskedői közül soknak még ma is a nyomára bukkanhatunk, a mieink eltűntek a történelem viharaiban. A nagy játékgyártó országokban a játékkereskedelem is hamar kialakult. Németország legrégibb játékboltjának Carl Loebner 1685-ben alapított torgaui játéküzletét Dédapám és a kraxler Hegyes vidékek lakóinak mindig jobban meg kellett küzdeniük megélhetésükért, mint a síkvidékieknek. Régen telente valami háziipari tevékenységbe - rendszerint fafaragásba - kezdett a család apraja-nagyja. Termékeiket Európában általában kisebb körzetben értékesítették. Kivétel volt ez alól az osztrák és bajor Alpok vidéke, ahol kialakult egy házaló szervezet, amelynek tagjai gyalogszerrel, hátukon cipelték árujukat nagy távolságra is. A Kraxlerek vagy Kraxentrágerek nemcsak puttonnyal, a Kraxéval jártak, hanem hátukon egész faállványokat viseltek, telerakva házi felszereléssel, kegytárgyakkal, játékokkal. Ezeket aztán búcsúkra, vásárokra vitték, de útközben is árusították. Nehéz munka lehetett, de hiteles feljegyzések szerint Anton Adner kraxler 117 évet élt, ebből 102 éves koráig hordta a Kraxéját berchtesgadeni áruval, aztán már a családja nem engedte gyalogolni. Anyai nagyapám szülei osztrákok voltak. Dédapám Lilienfeldben született, dédanyám egy Christkindl nevű falucskában, FelsőAusztriában. Elmondhatom tehát, hogy dédapám a liliomok mezején született, dédanyámat pedig a Krisztkindli hozta." Hol is találkozhattak volna máshol, mint túl az Óperencián? Steyr városa ugyanis az Enns folyón túl fekszik, „ob der Enns", amiből a magyar bikkfanyelv az Óperenciás tengert faragta. Michael Auer dédapám, aki puskaműves, ezermester, feltalálóújító volt, a Werndl-gyárba állt be dolgozni. 1875-ben történhetett, hogy dédapám épp munkába ment, s viszketett a zsebében az előző nap kapott prémium, mert amikor találkozott egy kraxlerrel, aki illemtudóan köszönt neki, megkérdezte tőle, mennyibe kerül az áruja. „Melyik?" „Az egész." Emberünk számolt, aztán kibökte. Dédapám kifizette. „Látja ott azt a kis fehér házat a zöld lombok között? Ott van két kisfiú a kertben, borítsa ki nekik az összes játékot." Barbara dédanyám, aki a konyhában volt, de minduntalan kitekintgetett a hároméves Domira és a csaknem kétéves Fricire, hallotta, hogy csikordul a kertkapu - persze nem volt kulcsra zárva-, belép a kertbe egy kraxler, a gyerekek ujjonganak, és nekiesnek a sok játéknak. - Jesszamaria, Michael, Michael, mit csináltál már megint? - A „megint"-ból látszik, hogy dédapám visszaeső pazarló volt. Dédanyám azonban nem szólt egy rossz szót sem: nagyon szerette könnyelmű urát. Dédapám pár évvel később nagyon kedvező ajánlatot kapott Magyarországról, a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű RT-től. Rábeszélte Barbara dédmamát a nagy változásra, aztán felkerekedtek a négy gyerekkel. Az út egy részét nem is kerekeken, hanem szántalpakon tették meg december elején. További két gyerekük már Salgótarjánban született. Dédanyám vezette a nagy háztartást, dédapám továbbra is kényeztette gyerekeit, és ezt a gyerek-imádatot átörökitette gyermekeire, így az én Domi nagypapámra meg Frici bácsira is. Sajnos sem a kraxler fajátékai, sem a többi gyermek-kincs nem élték túl a két világháborút, de csodálatos ősapáim történetét, meg az általam is ismert, 90 év fölött eltávozott dédanyám tortáinak, indiánereinek, fagylaltjainak emlékét még most is őrzöm. Moskovszky Éva: 16
