Harmati Gábor: Utasellátó 60 (Budapest, 2009)

jól van, és az ajtóra kiakasztottuk, hogy leltár miatt zárva. Ezt a kisebb helyeken aznap estére be kellett fe­jezni. Aztán hogy mikor eszel, hol alszol, az már a te dolgod volt, találd föl magadat. Az idősebbeket közelebbre küldték, Budapesten és környékén kaptak munkát, de nem irigyeltük őket: an­nál szarabb nincs, mint amikor éjfélkor végzel, és 4-kor kelsz. Vidéken még úgy-ahogy tudtál pihenni, de a két helyszín közti utazást is meg kellett szervezni. A fontosabb vonatokat tudtuk fejből, de a vasutasok néha elvittek még hajtánnyal is. Kollégának tekintettek bennünket, rendesek voltak hozzánk. A nagy öregek meséltek sztorikat. Azt hittük, duma. Két héten belül te is tapasztaltad, akkor elhitted. Ál­landóan úton lévőnek írtak be 200 literes hordót, hogy az épp úton van, és abban pálinka van... Egy ben­zinkút melletti büfés, amikor kiderült, hogy túl sok pénz „maradt bent", azt mondta az ellenőrnek: egy ben­zinkutas megy műszak után bútort venni, az az övé... Közben mindenáron be akart jönni egy koma, hogy ő ÁFOR- ellenőr, és kérdezne valamit - kiderült, hogy a kutas is ugyanezzel a mesével állt elő! (Mind a kettőt kirúgták.) Aztán mentem leltározni valakihez, folyton keresztbetett - munkásőr volt, mint a területi igazgató, még föl is hívta a főnökét, mert az nem szólt neki előre, hogy megyek. A bent maradt pénz se volt jó dolog, de ha a hiány volt nagy, az pláne nem: bizonyos leltárhiány fölött már rendőrségi följelentést kellett tenni, és letöltendő börtönbüntetést adtak érte: a társadalmi tulajdon védel­me sérült. (Most ilyen nics...) Rengeteg fogyóeszköz is volt, rendezvényi készletek, ezeket is leltározni kellett évente, külső göngyölegtá­roló hol disznóólban, hol az állomás melletti géppuskafészekben... Ha elmentél egy nagyüzembe, az sem azt jelenti, hogy minden ott van helyben, pedig ott van az étterem, bisztró, szeszmentes és várótermi büfé, mozgós, tejbár, termelő cukrászat, hidegkonyha, minden - de az állomás előtt is volt külsője, mert a gaz­dasági vasút vagy a távolsági busz ott állt meg, és volt még egy sor eladási hely: vasúti kultúrotthon, ren­delőintézet, oktatási főnökség. Sok jó messze volt, egy-két kilométerre. A Keletinek volt automatája az Észa­ki Járműjavítóban, a váciaknak az AFIT-ban, a miskolciaknak a hejőcsabai cementgyárban. Öt és fél évig csináltam, a mai napig egy csomó üzletnek le tudnám rajzolni a pincéjét, padlását. Az egész országot be kellett járnod, mindent megismertél... Amikor megkaptad négy napra a három békéscsabai pavilont meg a gyulait - abban olyan választék volt, mint ma egy hipermarketben. Tudtad, hogy pénteken haza kell érni, és az utolsó a legnagyobb melód. El­mentél előző nap zárás előtt, elkaptad a délutánost, hogy reggel mindenkijöjjön, és lepecsételted az ajtót. Reggel 6-kor már ott voltatok öten, és csináltátok, mint az őrült. Ezt meg kellett szervezni. Egy nagy boltban tudták, ki miben profi: az egyik a kasszát, ellátmányt, a másik az újságokat. A harma­dik összeszedte a könyveket, volt százféle, sorbarakta. Végre szabad volt a kirakatüveg, megpucolta. Fiók: gyűszű, öngyújtó bél... Már nincs meg 100, de hány van? Vagy a tantusz, képeslap - ne tudd meg! A ba-

Next

/
Oldalképek
Tartalom