Csapó Katalin - Török Lajos: Tisztelet a Gundeleknek (Budapest, 2007)

Megkezdődik a szakmunkásképzés Ismét jelentős változások következtek 1974 januárjában, majd szeptemberében. Januárban költöztünk az Ecseri út 5-7. sz. alatti új épületbe, szeptemberben pedig megváltozott az iskola fenntartója, mivel a Belkereskedelmi Minisztériumtól átkerültünk a Fővárosi Tanács fenntartása alá, és ugyanekkor meg kel­lett ismerkednünk a szakmunkásképzés rejtelmeivel is. Ez utóbbi tény nagyon felduzzasztottá a tanulói létszámot — 12 osztály helyett 57 lett, s a 36 fős tanári létszám felduzzadt közel 100 főre. A magasabb szakmunkás évfolyamokat a Szakmunkásképző Iskolából vettük át, míg az elsősöket már mi iskoláztuk be. Nem volt könnyű az első három év, amíg megtanultuk a szakmunkásképzés célját, módszereit. Az összevonás és a fenntartóváltozás ismét névváltozást eredményezett, így lettünk Vendéglátóipari Szakkö­zép- és Szakmunkásképző Iskola. A feladat megnövekedése együtt járt az iskola népszerűségének emelkedésével is. Szakmai kapcsolata­ink bővültek, közvetlenebb lett a párbeszéd a vállalatok és az iskola között, hiszen a szakmunkásképzős tanulók gyakorlati foglalkozásai a munkahelyeken voltak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom