Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1982 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1982)

H. Szűcs Gitta: A Pesti Nagykereskedők Testülete

pesebb csoport — 310 kereskedő — testületen kívül állt. A nagykereskedők száma ekkor - a három alapvető testületben levő és a 9 testületen kívülivel együtt — összesen 233at tett ki. III. Az 1848-49-es forradalmi események idején a hazai kereskedelem, főként a nagykereskedők, nehéz helyzetbe kerültek, mivel a bécsi bankházak hirtelen megvonták tőlük a hitelt. A kereskedőtestületek ezért többször a magyar kormányhoz fordultak, de az a pénzhiány következtében nem tudott segítségükre lenni, így a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank szavatolásásával támogatta az osztrák nemzeti banktól felvehető korlátozott mértékű hiteleket. Az első magyar felelős kormány kereskedelemügyi minisztériuma 1848. május 26. majd június 6-i rendeletében felhívta a kereskedőtestületeket, hogy tegyenek javaslatot a kereskedelem fellendítésére, ezen belül a kereskedelmi kamarák és bíróságok megszervezésére, valamint az Ausztriával szemben alkalmazandó önálló vámdíjszabályzat kidolgozására. E célra 14 tagú bizottság alakult a nagykereskedők vezetésével. A bizottság legbehatóbban a testületi szervezet kérdését tárgyalta.

2

2 A nagykereskedők, valamint a polgári és az izraelita kereskedők testülete megegyeztek egyfelől abban, hogy ezek szervezését elsőrendű feladatuknak tartják, másfelől, hogy Pesten, a magyar kereskedelem „főszékhelyén" csak két: a nagy- és kiskereskedők testülete működjék, amelybe a tagok valláskülönbség nélkül léphetnek be. A tárgyalások folyamán részletes megállapodás nem született, mivel a nagykereskedők és a polgári kereskedők is külön tervezetet terjesztettek elő. Az előbbi testület által kidolgozott új alapszabály a szabadalomlevelíikben foglaltakhoz képest lényeges módosítást nem tartalmazott, csupán a felvételi alaptőkét akarták leszállítani 20 000 pengő forintra és az elnökségi tagok számát felemelni. A testületbe való bekebelezés felekezeti feltételét az új polgári jogegyenlőség alapján a „törvényesen bevett vagy türelmezett hitvallás" helyett a „valláskülönbség nélkül"-re szándékoztak megváltoztatni. A szabadságharc leverését követő abszolutizmusnak a kereskedelmet és ipart rendező jogszabályai a fejlettebb ausztriai viszonyokhoz igazodó intézkedéseket léptettek életbe hazánkban. A korszaknak kettős arculata van: politikailag az elnyomás, gazdaságilag a liberalizmus, ill. az iparszabadság meghonosítása jellemzi. Úgyszólván az összes kapitalizmus kori kereskedelmi és ipari viszonyaink e korban gyökereznek,

2

3 amelyeket azonban 1848-49 célkitűzéseinek folytatásaként is tekinthetünk. Az ország abszolutizmus kori közjogi felosztása szerint a „Magyar Koronaország" kereskedelmi viszonyainak szabályozására a cs. kir. Helytartóság ideiglenes főnöke által 1851. február 6-án kibocsátott hirdetménnyel került sor.

2

4 A történeti irodalomban Ideiglenes Iparrendtartás néven szereplő általános érvényű normatív szabály legfontosabb rendelkezése a „szabad verseny elve érvényességének jogszabályi erővel való meghirdetése és annak kimondása volt, hogy senki sem zárható ki „valamely kereskedési vagy iparfoglalkozás megtanulásától vagy űzésétől" vallásra, nemzetiségre és a szülők születése vagy rendi állása miatt. A céheket, testületeket az Ideiglenes Iparrendtartás nem szüntette meg, sőt részletesen szabályozta belső életüket, de kisegítő közigazgatási hatáskörük szerinti jogosítványaiknak és lehetőségeiknek a szabad verseny elvével ellentétes gyakorlására nem maradt mód. A kereskedést az Iparrendtartás négy ágazatra osztotta: „szabad kereskedés"-re (amely meghatározott cikkekkel részint nagyban és kicsinyben, részint csak nagyban 98