Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1982 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1982)
S. Nagy Anikó: A távolsági kereskedelem útvonalai Magyarországon a X-XIV. században
érdeke, hogy a területükön áthaladó utakat jó karban tartsák. Szokás volt ugyanis, hogy ami áru a földre lehullott, akár egy egész felborult kocsirakomány, az a föld tulajdonjoga címén a földesurat illette. (Még rongálták is az utat, hogy minél több áru essen a földre.) A XII—XIII. századi európai városokban már általános volt az utak kövezése kockakövekkel, de előfordult kő- és téglakombinációjú út is. A főtereket és a jelentősebb utakat igényesebben kövezték. Budán a Táncsics Mihály utca keleti oldala mellett tártak fel középkori útszakaszt: ez egy agyagos földbe ágyazott, kisebb-nagyobb folyami kavics vagy kő volt, csupán 10 cm-es vastagságban. Ez a döngölt út a két szélén a házak faláig kissé emelkedett. Hasonló utakat találtak Magdeburgban is. 12 0 A Sopronban feltárt útburkolat szintén kavicsos útra vall, de sok helyütt a mélyebben fekvő részeken egymástól 10—20 cm-re faragatlan fagerendákat döngöltek. 12 1 Bár ezek az utak késő középkoriak, bizonyára a mélyebben fekvő, vizenyősebb útszakaszokon már a kora középkorban is alkalmazták ezt a technikát. A Budai Jogkönyvben már a törődés jelei mutatkoznak, amikor útkövezőket (Pflester) említ, valamint az örökösödés szabályai között megjegyzi, hogy örökös híján a halott vagyonából egy részt az utak karbantartására kell fordítani. 12 2 Komolyabb, nagyobb kövekből képezett útburkolást Magyarországon csak a XV— XVI. században alkalmaztak, de az utak rosszaságára még századokon át panaszkodtak a kereskedők. Magyarország kereskedelmének öt évszázadára visszatekintve megállapíthatjuk, hogy az ország a távolsági kereskedelmi utak valamelyikén át (váltakozó intenzitással) bekapcsolódott a nemzetközi áruforgalomba. A középkori Magyarország virágzó kereskedelme nem az ország árutermeléséből fakadt, mindvégig megőrizte közvetítő jellegét, és a királyi udvar, a papság és nemesség luxusigényeit elégítette ki. A luxuscikkeket az óriási távolságok nagyon megdrágították. Az átmenő forgalomban a magyar nagykereskedők tőkehiány miatt jóval kisebb arányban vettek részt mint a külföldiek. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy a kereskedői haszon kikerült az országból, s nem a hazai gazdasági fejlődést ösztönözte. 41
