Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1982 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1982)

Borza Tibor: A Magyar Vendéglátóipari Múzeum megalapítása

gyűjtés főleg a vállalati üzelthálózatban és a volt vendéglős családoknál vagy utódaiknál folyt. Ennek a nagy szakmai összefogásnak volt köszönhető a gyűjtemény gyors gyarapodása, mely egyszerű nyilvántartásba vétel mellett még restaurálás nélkül került raktározásra, - sajnálatosan nem a műtárgyaknak megfelelő körülmények közé. Első ajándékozó a Hajdú megyei Vendéglátó Vállalat volt 160 db műtárggyal. A legjelentősebb berendezésegyüttes a Dél-Budai Vendéglátó Vállalattól érkezett, az Auguszt Cukrászda felszabadulás utáni berendezése, melyet az Iparművészeti Múzeum korábban már védetté nyilvánított, de üzletkorszerűsítés miatt raktárban tárolták. A vendéglátóipari dolgozók idősebb generációjának képviselői, akik régi vágyuk beteljesülését látták a múzeum megvalósításával, példamutató buzgalommal szedték össze emléktárgyaikat és ajándékozták a múzeumnak, melyből sokat láthattak viszont már az első kiállításon. A múzeum 1966. augusztus 19-én „Szemelvények a magyarországi vendéglátás történetéből" címmel megnyílhatott. Ezt az eseményt nemcsak a szakma várta, hanem a múzeumbarát közönség is. így vált szükségessé, hogy a múzeum korlátozott befogadóképessége miatt két megnyitó ünnepséget kellett tartani. Délelőtt 11 órakor a múzeumi szervezet képviselőit, a hatósági személyeket, a társadalmi és a művészeti élet képviselőit fogadhatta az intézmény, 13 órakor pedig a szakma dolgozóit és vezetőit, akik előtt Sivó Tibor, a Belkereskedelmi Minisztérium Vendéglátó és Idegenforgalmi Fősoztályának vezetője méltatta a szakma hagyományait a kultúrpolitikai célkitűzések megvalósításában, s kijelentette: „Az alapítás fő célkitűzését az az eszmei, politikai és nevelési törekvés vezérelte, hogy a múzeum az értékes és nemes haladó hagyományok ismeretében fokozottan ösztönözze a szakmai társadalmat a jelen és a jövő feladatainak magas szintű megoldására, a hagyományos értékek feltárása és azok megbecsülése útján erősítse a hivatásszeretet, a mesterségbeli önbecsülést, pályájuk érdemes múltjának és perspektívájának tudatát." A Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Főosztályának vezetője megállapította, hogy a magyar múzeumok történetében még nem volt arra példa, hogy egy üyen intézményt, ilyen rövid idő alatt megszerveztek és megnyitottak volna. A kiállítás színvonaláról is elismerően nyilatkozott. A múzeumi és a vendéglátóipari szakemberek véleményében osztozott a sajtó is, melynek köszönhetően a múzeum híre határainkon túlra is eljutott, s a gyűjtemény gyarapításában volt mérhető ennek az eredménye. Az illetékesek határozott állásfoglalása után, mely az ipartörténeti múzeumok szükségességét és jövőjét szögezte le, a közvélemény független és spontán kedvező véleménye mellett egyes, kizárólag a hagyományos muzeológját elismerő muzeológusok véleménye is fokozatosan feloldódott, s már a kezdeti években jelentékeny képviselőik adták ennek tanújelét. Ez a tudományos kutató- és feldolgozómunkát tekintve nem volt közömbös a kis létszámú múzeum számára. Külső tudományos munkatársakat az intézmény egyébként nemcsak a kezdeti években foglalkoztatott. Megjelent a belkereskedelmi miniszter és a művelődésügyi miniszter 79/1966. (K. É. 29.) Bk. M.-M. M. számú együttes utasítása a Magyar Vendéglátóipari Múzeum létesítéséről, mely többek között kimondja, hogy: „fenntartásáról, fejlesztéséről és a működéséhez szükséges személyi és dologi feltételek folyamatos biztosításáról a Belkereskedelmi Minisztérium saját költségvetésének keretében gondoskodik." A megnyitás utáni hónapokat a jelentős mértékű látogatottság és ügyfélforgalom jellemezte, mely alig engedett időt a szakoktatási itézményekkel történő kapcsolatfelvételre. A Budapesti Vendéglátóipari Szakközépiskola tanulói mégis már a megnyitás 16