Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1982 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1982)

Petneki Áron: A magyarországi gyógyfürdők idegenforgalma és vendéglátása a XVIII. század végén és a XIX. század elején

sebbséget képeznek, minden lengyelektől hemzseg."

9 Ugyanez volt a helyzet a Szepes vármegyei Új-Lublón, amelyet a szomszédos galíciai nemesség látogatott. A XIX. század húszas éveire azonban egyre inkább az ÚjLublótól csak 6 órai távolságra fekvő, a szandeci kerületben fekvő krynicai gyógyfürdő lett divatos, s a lengyel közönség lassan elmaradozott.' n A Bártfára látogató szomszédok viszont inkább Szczawnicára mentek. Itt elsősorban szemléletváltozást kell keresnünk: az állami függetlenségüket elvesztett lengyelek egyre inkább saját, hazai kincseiket kezdték értékelni. Nem volt ez másként hazánkban sem: ne feledjük, ez már a meginduló politikai reformok kora, amikor éppen a honi táj szépsége s a honi táj múltja nyer egyre nagyobb vonzerőt. Sokan már tudatosan választották a hazai fürdőket: a már előbb idézett Ujfalvy Sándor nejének 1831-ben az orvosok csehországi fürdőkúrát javasoltak, azonban Ujfalvyék Balatonfüred mellett döntöttek: én azonnal kinyilatkoztatám, hogy hazánkban is találtatnak célszerű gyógyvizek s csak divatviszketegségből, a külföldit nem teszem a honi elébe.'" 1 Ez a „divatviszketeség" elsősorban a magyarországi arisztokrácia körében terjedt, hiszen illett a nyarat valahol olyan helyen tölteni, ahol esetleg az udvar tagjai is tartózkodtak. Ezért örvendett nálunk is népszerűségnek a Bécs melletti Baden, Karlsbad vagy Gráfenberg. Természetesen az arisztokraták sokaknak példaképül szolgáltak, s az utánzók serege is nyomban a fenti fürdőhelyeknek vette útját. Nem érdektelen éppen a fentiekre való tekintettel megvizsgálnunk a fürdővendégek társadalmi hovatartozásának kérdését sem. Sajnos, nagyon minimális forrásanyag áll rendelkezésünkre, jóllehet annakidején a józsefi rendeletek arra is kiterjedtek, hogy a gyógyfürdőkben vendégkönyvet vezessenek a látogatók nevével, sőt a kórtörténet rövid vázolásával és az alkalmazott gyógymóddal is. Ez utóbbi a kifejezetten üdülési célú idegenforgalom megindulásával lassan elmaradt, de sok helyütt vezettek vendégkönyvet. Ezek alapján tudunk néhol fürdőstatisztikát is összeállítani. Balatonfüreden pl. 1839-től már kinyomtatott vendégnévsorokat vehetett bárki a fürdő felügyelői hivatalában 20 krajcárért. Míg a fürdőbiztos jelentése alapján 1833. május 1. és augusztus 31. között 431 vendég fordult meg Füreden, addig a nyomtatott kimutatások szerint 1839-ben 1443, 1840-ben 1561, 1841-ben 1799, 1842-ben 1708, 1843-ban 1542, 1844-ben 1348, 1845-ben 1327, 1846-ben 1815, és 1847-ben 2167 vendég látogatta meg a füredi savanyúvizet.

1

2 A XIX. század negyvenes éveire valóban igen magasra emelkedett az idegenforgalom, éspedig nemcsak az ország egyik legdivatosabb fürdőhelyén. Ujfalvy Sándor 1843-ban az előpataki fürdőn mintegy 300, Moldvából vagy Havaselvéről érkezett bojárcsaládot számolt össze,

1

3 ami családtagokkal, szolgákkal legkevesebb 15002000 személy, de valószínűleg még ennél is több volt. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy olyan helyeken, ahol a szegények számára fenntartott fürdőlehetőség, vagy teljesen szabad fürdő, úgynevezett „cigányfürdő" is volt, a ténylegesen ott megfordult idegenek száma a hivatalos fürdőkönyvben megadottaknál jóval magasabb volt, hiszen jobbadán csak a vendégfogadókba bejelentkezett személyeket tudták nyilvánítani.

13/A Az 1848 előtt kinyomtatott füredi fürdővendég-névsorokból eddig csak az 1840-est volt alkalmam megvizsgálni.

1

4 (Remélhetőleg vidéki közgyűjteményekből előkerülhet még más évből való példánya is.) Az 1561 vendéget tartalmazó listán legtöbbször csak a családfő, vagy a felnőtt személyek nevét jegyezték be, s külön rubrikában közölték a ténylegesen hozzájuk tartozók számát. A férfiak esetében társadalmi rangjukon, címükön kívül foglalkozásukat is megadták, az asszonyoknál csak néhány esetben a féij foglalkozását. Ebben a korban már megtaláljuk a hazai fürdőkben is a magyar arisztokráciát, így 149