Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)
Borsos László: A középkori kereskedelem és vendéglátás építészeti emlékei Budán
sok ló volt, a lókereskedők tízesével árulták a többnyire erdélyi lovakat, s akár 2000 lovat is össze lehetett vásárolni. 7 A budai kereskedelmet a kedvező földrajzi helyzeten kívül királyi kiváltságok tették naggyá. Az árumegállítási jogot már a XVIII. sz. közepétől gyakorolták a budaiak s azoktól az idegen kereskedőktől, akik a várost elkerülték, áruikat a királyi fiscus és Buda javára elkobozták. 8 A budai kereskedők viszont az egész országban minden vám alól mentesek voltak, a királyi harmincadot kivéve. A kereskedők számos rétegre tagozódtak, viszonyaikról a Budai Jogkönyvből tájékozódhatunk. 9 A nagykereskedők saját üzleteikben, és sehol másutt, „auch nicht durch offne laden", csak viszonteladóknak nagyobb tételekben árusíthattak. A posztómetők (Kammerherren) a végekben vásárolt (100 könyök =80 m) textíliát felvágva továbbadták a kiskereskedőknek (Bjk. 70, 71, 104.), akik ezen kívül Specerey-árukat és kész ruhákat is tartottak. Ezek voltak a szatócsok (Krameren). A patikusok ( Aputhekären) fűszereket, gyógyszereket és rőffel nem mérhető árukat adtak el (Bjk. 102). Boltjaik főképp a mai Tárnok utca keleti oldalán álltak, „in serie apothecarum". A kül- és belföldi kereskedők közti üzletkötéseket az alkuszok (Unterkeüjfel) közvetítették, akik a városi tanácsnak esküt tettek és ügyfeleiktől megszabott díjazásban részesültek (Bjk. 87, 92—95.). Használt holmikkal az ócskások (Tendier) foglalkoztak (Bjk. 178.), a zsidóknak csak a zálogban maradt tárgyakat volt szabad eladni (Bjk. 194.). Az élelmiszereket a piacokon a kofák (Fragnerin) árusították (Bjk. 153—155.). A nagy piac a mai Dísz téren és annak folytatásában elnyúló Tárnok utcában volt. Itt 45 kofa standja állt hat főbb termékfajta szerint 3—6—9 fős csoportokban. Ezenkívül még 3 piac volt. A vári magyar plébánia lakóit mindössze 3 kofa látta el, de nem a városrészben, hanem „vor sambstager törr, zwischen den zwayen törren", míg az alsóvárosban „pey sand Peter" és „am tzeisenpüchel" levő piacokon 6—6 kofa rakta ki áruit. A kofák 2/3-a német, 1/3-a magyar volt. Ez is egyike volt azoknak a magyarellenes intézkedéseknek, melyekkel az 1402—1403. évi magyar—német iparos felkelést megtorolva a német kereskedők patríciusátusának előjogait akarták biztosítani. 1 0 A magyar polgárság jogfosztását 1439-ben, egy újabb felkelés eredményeképpen I. Albert alatt szüntették meg. Az említett piacok egyike a mai Csalogány utcában állott Szent Péter templom közelében, a mai Batthyány téren lehetett, a másik a mai Fő utcai volt kapucinus templom helyén állt Szent István templomtól északra, a mai Corvin téren volt, mely okleveleinkben vicus Chorgokuth és hasonló neveken szerepel s melyet a Buda ostromát ábrázoló legtöbb metszet is megörökített, a nyilván erősen megsérült kutat reneszánsz ízű szökőkút alakjában ábrázolva. A piacterek, ha változott alakban és funkcióban is, fontos urbanisztikai csomópontok maradtak. Mivel a középkori kereskedelem történetét már megírták, 1 1 térjünk át az építészeti maradványainak ismertetésére. Buda társadalmi, politikai és kereskedelmi életének központja a mai Dísz tér volt, mely az itt állott Szent György templomról nyerte középkori nevét. A tér észak felé a mai Balta közig terjedt. A közepén álltak a szatócsok bódéi, ezért a mai Úri és Tárnok utca elején álló 62
