Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)

Gadanecz Béláné: A vendéglátóipari dolgozók szakszervezeti mozgalmának sajátosságai

mokrata szakszervezeti mozgalmán belül is, mint a magyar mozgalomé: a szervezett vendéglátóipari munkások az osztrák szervezett munkások 0,2%-át, a német 0,4%-át, a magyar 2,7%-át (a vidéki szabadszervezetekkel együtt pedig közel 4%-át) jelentették a 20. sz. első évtizedében. A még számba jöhető viszonylag nagyobb létszámú francia mozgalom anarcho-szindikalista jellege miatt nem lehetett komolyabb hatással a mi mozgalmunkra. 2. A vázolt helyzetből következően más szakmákhoz viszonyítva későn, 1908-ban került sor a szakszervezetek első nemzetközi tanácskozására, s Berlin központtal a szállodai, éttermi és kávéházi alkalmazottak nemzetközi titkárságának felállítására. A szociáldemokrata baloldal és a szakszervezet kapcsolatát vizsgálva kitűnik, hogy a vendéglátóipari, különösen pedig a kávéházi dolgozók szakszervezetei annak a szociáldemokrata baloldalnak képezték tömegbázisát, amelyet Vágó Béla, László Jenő és Landler Jenő neve fémjelez. Ennek a baloldalnak a kritikája alapvetően a választójogi mozgalom taktikájára, s a pártmozgalom szervezeti állapotának bírálatára irányult. A pártvezetőség megalkuvásaival szemben a kongresszusokon az önálló szocialista politika érvényesítését, s a tömegakciók fejlesztését követelték, a gyakorlatban pedig osztályharcos szellemben nevelték, harcra mozgósították a befolyásuk alatt álló munkásszervezetek tagjait. Természetesen nem tekinthető véletlennek, hogy kik töltötték be valamely szakszervezetben a titkári posztot. A szervezetek pályázatot hirdettek, s a vezetők a felfogásukhoz közel álló pályázókat tisztelték meg bizalmukkal. S amennyire politikai állásfoglalásnak tekinthetjük Vágó Béla 1908-as és Hirossik János 1913-as meghívását, azt is bizonyosnak kell tekintenünk, hogy a pályázók is ismerték azt a közeget, amelyben tevékenykedni kívántak. Tudták, hogy annak a mozgalomnak, amely a munkáltatók és a hatóságok erőteljes ellenállásába ütközik, s ezért mindig harci készenlétben kell állnia, milyen vezetőkre van szüksége. Az 1908—1909-es év eseményei tanúsítják, hogy ez a mozgalom is többször adott lehetőséget a baloldalnak arra, hogy kezdeményező szerepet játszhasson a tömegmozgalmak kibontakoztatásában. A részvételükkel folyó 1908-as demonstrációkban kialakult az az atmoszféra, amelyben a tüntetők már nem hagyták magukat simán szétkergetni, hanem kődobálással, revolverlövésekkel válaszoltak a rájuk támadó rendőröknek. A plurális választójog elleni márciusi harcos tüntetésre a felfegyverzett tömeg öt szakszervezet, közöttük a kávéfőzők és a kávéssegédek helyiségeiből indult; 1908 nyarán és őszén a sárga mozgalom elleni nagygyűlések olyan tüntetések kiindulópontjává lettek, amelyekben a szakszervezetek védelméért folyó harc összefonódott a kormány elleni demonstrációval, az általános választójog követelésével. A tulajdonosok már szeptemberben Vágó „revolveres és karbolos hadseregéről" beszéltek. Az október 8-i ún. „vasbotos" tüntetés előtt forradalmi tüntetésre szólító felhívás jelent meg a Magyarországi Szállodai, Éttermi és Kávéházi Alkalmazottak Szaklapjában. Jászai az ő gyűlésükön fenyegette meg a kormányt a teljes illegalitásba menés lehetőségével, mondván, hogy ha a szakszervezetek felfüggesz324.