Borza Tibor (szerk.): A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1976 (Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1976)
Szántó Péter : Magyarország idegenforgalma a XIX. sz. második felében
szervezett utazási lehetőséget, a minden igényt kielégítő szállást, pihenési lehetőségeket, és egyéb magasan szervezett szolgáltatásokat, másrészt megteremtette az utazóban mindezek igényét. Hazánk — a század első feléhez viszonyítva — még nagyobb hátrányba került a fejlettebb európai országokkal szemben. A régebben is utazási célnak számító területeken (grand tour útvonalán) a fejlesztéshez szükséges tőke tetemes részét maga az idegenforgalom adta, a szükséges létesítmények, szolgáltatások már megvoltak, azokat a koncentrált erőforrásokkal csak tovább kellett fejleszteni. A tőkével rendelkezők a vagyonukat éppen az idegenforgalmi tevékenységből nyerték, és így könnyen belátták, érdemes azt ugyanabba befektetni. Hazánkban a kapitalista fejlődés megkésett. A kiegyezés, a kapitalizmus kifejlődése előtt, az idegenforgalom fejlesztésében nem voltak komolyabb hagyományai, s az amúgy sem tőkeerős országban a pénz elsősorban az ipar fejlesztéséhez kellett. így, azoknak az embereknek, akik az idegenforgalom tudatos kiépítését sürgették hosszú — s mint majd látjuk —, a viszonyokhoz képest azonban eléggé eredményes harcot kellett folytatniuk céljuk eléréséhez. Közlekedés, posta A kiegyezés utáni fejlődés egyik leglátványosabb vonása a vasúthálózat megteremtése volt. Érthető is, hiszen ez a nyersanyagok, ipar- és mezőgazdasági cikkek gyors, olcsó szállítása, a piac térbeli kitágulása miatt létkérdés egy fejlődő országban. A vasúthálózat fejlesztéséhez a közvetlen ösztönzőt az állami dotáció adta, amellyel a vállalkozók igen sokszor visszaéltek. A vonalak nem mindig a legfontosabb irányokban épültek, sokszor egy-egy befolyásosabb nagybirtokos érdekeit szem előtt tartva jelölték ki a vasutak irányát. 6 A helyzetet nagyon jól jellemzi egy korabeli adoma: A Párizsban járt alföldi születésű fiatalembertől, amikor szülőhazájába (falujába) hazatért, megkérdi egy öregúr: Messze van Párizs? A válasz: Kedves bátyám, Szolnok éppen fele útja." A vonat ugyanis csak Szolnokig járt, s onnan hazautazni annyi időt vett igénybe az alföldi közlekedési viszonyok mellett, mint Szolnoktóí Párizsig. 7 A vasút nemcsak gyorsabb és olcsóbb volt mint a régebbi utazási eszközök, az utas nagyobb biztonságban érezte magát, mint forsponton, vagy saját kocsiján, a betyárokról „híres" országban. Bármilyen ellentmondásos a magyar vasút fejlődése, s bármennyire nem az idegenforgalmi igényeknek megfelelően épült a vasúthálózat, megteremtette annak a lehetőségét, hogy az idegenek egyáltalán számításba vegyék hazánkat, mint utazási célt. Az 1850-es években évenként átlag 250 km vasútvonalat építettek Magyarországon. A hatvanas évekre ez lecsökkent 65 km-re, majd a kiegyezés után átlagosan 600 km az épített pálya hossza, több mint kétszer annyi, mint 18 évvel később. 8 Az első vonal — Pest és Vác között — 1846-ban épült meg. Egy év múlva követte a Pest—Cegléd, majd 1848-ban a Pozsony—Marchegg szakasz. Köz215.